A napokban egy 2002-ben értékesített, nagy értékű, műemlékvédelem alatt álló kőszegi ingatlannal kapcsolatban jelent meg leleplező tartalmú cikk a Kuruc.infón. A közismerten csak Bálházként emlegetett épület az íráshoz mellékelt, ismeretlen eredetű adásvételi szerződés adatai szerint meglehetősen olcsón, jóval a piaci ár alatt kelt el, a szerződésben megállapított pontok érvényesítésének elmulasztása pedig a hanyag kezelés gyanúját is felvetheti - írja közleményében Rába Kálmán jobbikos országgyűlési képviselőjelölt, alább a folytatás.
A szerződésben az eladó – Kőszeg Város Önkormányzata – kimondja, hogy a vevő három éven belül köteles felújítani az ingatlant. A kötelezettség biztosítására opciós visszavásárlási jogot alapítottak a város számára, illetve a szerződés arról is árulkodik: elidegenítési tilalom terheli a Bálházat Kőszeg város számára. Az ingatlanon az évek során ugyan végeztek felújítási munkálatokat, de az soha nem került olyan állapotba, hogy a nagyközönség előtt is megnyithassa kapuit.
A szerződés sajnos a felújítás különböző szakaszaival kapcsolatban nem fogalmaz egyértelműen, ezért nehéz eldönteni, hogy már az épület bevakolásával vagy csak a teljes üzembe helyezéssel teljesítette volna rárótt kötelezettségét a vevő. 2007-ben a város nem érvényesítette opciós jogát, a beruházó valószínűleg ezt a kiskaput használhatta ki, és 500 millió forintos, úgynevezett rulírozó hitelt jegyeztetett be az ingatlan tulajdonlapjára.
Az 500 milliós hitelkeretből 2008-ban a szerződésben leírtakkal ellentétben 100 millió forintot felhasználtak, így elidegenítési tilalom bejegyzésére került sor, de nem a város, hanem az Erste Bank javára.
Felelős országgyűlési képviselőjelöltként kötelességemnek érzem, hogy egyéni programom egyik alappillérének, az elszámoltatásnak eleget téve elindítsam a Vas megyei önkormányzati ingatlanok értékesítésének átvilágítását. Ezért a Bálházzal kapcsolatos sztereotípiák eloszlatása érdekében ügyészségi vizsgálat elindítását kezdeményezem, illetve a felújítási munkálatokban érdemi munkát végző, ellenben ki nem fizetett kisvállalkozók számára pedig kártérítési javaslatokat kérek Kőszeg városának jelenlegi vezetőitől.





