"Életfogytig" tartó fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék pénteken a 25 éves battonyai B. Rékát 2010 nyarán halálra kínzó három vádlottat.
Az elsőrendű vádlott M. (azaz Maczák - a szerk.) Zoltánt és a harmadrendű vádlott Sz. Zoltánnét emberölésben, személyi szabadságjogok megsértésében, kiskorú veszélyeztetésében és súlyos testi sértésben, Sz. Zoltán másodrendű vádlottat személyi szabadságjogok megsértésében, kiskorú veszélyeztetésében és súlyos testi sértésben találta a törvényszék bűnösnek.
M. Zoltán leghamarabb negyven, Sz. Zoltánné harmincöt, Sz. Zoltán pedig harminckét év után helyezhető feltételesen szabadlábra.
A battonyai gyilkosok által megkínzott B. Réka holttestét 2011. október 6-án találták meg egy battonyai ház udvarán, egy fal alá elásva. A nyomozók a lány szállásadóit, Sz.-né K. Adriennt és férjét, Sz. Zoltánt, valamint az asszony előző férjét, M. Zoltánt különös kegyetlenséggel elkövetett ­em­ber­ölés­sel gyanúsítják. A lányt láncra verve tartották, és kártyapartikon döntötték el, ki sanyargathatja. Cigarettacsikkeket nyomtak el a bőrén, fogóval kitépték a fogait és a körmeit, izomstimulálóval áramot vezettek a testébe.
(MTI nyomán)
Korábban írtuk: