Régóta tudjuk: a szívüknek kevésbé kedves jobbliberális tábort képviselő hiába alázza meg magát a hajbókolással, egy "büntetendő" álláspont miatt máris lenyesnék a vadhajtást. Tanulságos történet arról, mennyire érdemes megfelelni nekik, amikor egy árnyalatnyi véleménykülönbség miatt lesújtanak a gondolatbűnözőre.
Szakály Sándor a kormányközeli Veritas Intézet főigazgatója a Budapest Beacon nevű portálnak adott interjút. Vesztére, azonnal egyszerre ugrottak a torkának a "fasizmust" szimatoló Demokratikus Koalíciónak és az Együttnek a zsidórajongó csahosai. Alább az interjú vonatkozó részlete.
Zoom
BB:
A numerus clausust jogfosztó törvénynek tartja?
Sz. S.: Nem.
BB: Miért nem?
Sz. S.: Mert azt mondta ki, hogy a törvényben felsorolt felsőoktatási intézményekbe „nemzethűség s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók” kerüljenek felvételre. Az 1920. évi XXV. törvénycikk szöveg úgy szólt, hogy „a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajok és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát”.
BB: Ténykérdés, hogy a törvényben nem volt benne a „zsidó” szó, de kimondatlanul ez nem volt egy nulladik zsidótörvény?
Sz. S.: Ez egy vitakérdés, szerintem nem. Bizonyára lenne, aki erre leantiszemitázna engem és azt mondaná, hogy de, az volt a nulladik – vagy, ha jobban tetszik, az első – zsidótörvény. Nemcsak, hogy a törvényben nem szerepelt a „zsidó” szó, de ekkor még nem is definiálta törvény a „zsidót” mint olyat – a jogszabályok alkalmazásakor nyilván az izraelita hitfelekezethez tartozó személyekről eshetett szó. A numerus clausus bevezetése utáni években a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen az orvossá avatottak közel hatvan százaléka az izraelita hitfelekezethez tartozott.
BB: Vagyis a törvényt hézagosan hajtották végre – de ettől még a törvény létezett.
Sz. S.: A törvény az összlakossághoz mért arányt vette alapul. Ne felejtse el, hogy közvetlenül Trianon után voltunk. Az elcsatolt területekről rengeteg középosztálybeli magyar menekült Magyarországra. A numerus clausus az ő helyzetükön kívánt segíteni. Nem osztom azt az álláspontot, miszerint a numerus clausustól egyenes út vezetett Auschwitzig, és nem tekintem a nulladik zsidótörvénynek. A hatvanas-hetvenes években is szempont volt a felsőoktatásban az oda felvételiző diákok szüleinek, ha nem is nemzetiségi vagy vallási, de társadalmi helyzete.
BB: Mint mondta, nem tekinti a numerus clausust nulladik zsidótörvénynek. Az adott, 1920-as helyzetben jó, de legalább vállalható törvénynek gondolja?
Sz. S.: A kérdés az, hogy az adott időszakban az vállalhatónak tűnt-e vagy sem. Utólag lehet mondani, hogy nem volt szerencsés, mert a polgári jogegyenlőség elvét csorbította, más meg mondhatja erre, hogy pozitív megkülönböztetést alkalmazott olyan fiatalok javára, akik a felsőoktatásba való bejutáskor korábban lépéshátrányban voltak.
BB: De mi az ön személyes véleménye?
Sz. S.: Az, hogy a numerus clausus egy jogkorlátozó törvény volt, miközben másoknak nagyobb lehetőséget biztosított.
BB: Tehát egyfelől-másfelől?
Sz. S.: Igen. Egyfelől-másfelől.
A förtelmes antiszemita bűnt azzal követte el Szakály, hogy nem jogfosztónak nevezte a numerus clausust, hanem jogkorlátozónak, és hajlamos "egyfelől-másfelől" megítélni. A zsidók jogait korlátozásáról csak egyféleképpen lehet vélekedni, az ún. holokausztról is. Rákérdeznénk Izrael politikájára, a palesztinok jogfosztására és az egyéb zsidóbűnökre is, de tőlünk távol áll a náculás. Inkább a két baloldali pártocska hisztérikus közleményét közöljük.
Zoom
Gyurcsányék bezzeg most "ceausescuznak"
DK: Nyíltan zsidóellenes propagandát folytat a kormányközeli Veritas Intézet vezetője – Csak az azonnali lemondást fogadjuk el!
Szakály Sándor, a kormányközeli Veritas Intézet vezetője azt mondta a Budapest Beaconnek adott interjújában, hogy a numerus clausus nem volt jogfosztó törvény, mert esélyt adott a nem zsidó fiataloknak – a zsidók kiszorításával. Az Orbán-kormány legtámogatottabb - "történelemkutatónak" csúfolt - történelemhamisító intézetének vezetője szerint tehát nem történt jogfosztás, amikor a származásuk miatt tiltották ki a zsidó hallgatók kétharmadát a magyar felsőoktatásból 1920-ban.
Ha Szakály Sándor szerint teljesen rendben van a származás alapon történő megkülönböztetés, akkor bizonyára egyetért a Benes-dekrétumokkal is. Elvégre a szlovákiai magyarok kényszermunkatáborba küldésével a szlovákok juthattak a magyarok egykori munkahelyeihez. Szakály bizonyára egyetért Ceausescu román diktátorral is, aki a magyarokat szorította ki a román egyetemekről, elvégre sok román juthatott be a származásuk miatt kiszorított magyarok helyére. Úgy tűnik, hogy a magyar jobboldal semmit sem tanult az elmúlt 100 évből.
A Demokratikus Koalíció a Veritas Intézet vezetőjének azonnali lemondását követeli a nyíltan zsidóellenes kijelentése miatt! A DK továbbá felszólítja az Orbán-kormányt, hogy Szakály Sándor lemondásától függetlenül határolódjon el az intézettől, és kamatostul követelje vissza az eddig belepumpált állami százmilliókat!
Oláh Lajos
Országgyűlési képviselő
DK
(A DK vezére, Gyurcsány Ferenc sosem állt ki miniszterelnökként a Benes-dekrétumok ellen. A 2004. december 5-i szégyenhez pedig aktív, nemzettársaink ellen riogató kampánnyal járult hozzá a mostani migránsölelgető - a szerk.)
Együtt-ajvék: Szakály Sándornak le kell mondania!
Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet vezetője szerint a Numerus Clausus nem a zsidók ellen irányult, mert nem szerepelt a törvényben a zsidó szó. Az Együtt elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány azért hoz létre történelemkutató intézeteket, hogy azok a neki tetsző történelmet írják. Ráadásul egy olyan embert ültettek vezető pozícióba, aki a numerus clausust és Hóman Bálint bűneit relativizálja.
A Budapest Beaconnak adott interjút Szakály Sándor. Az interjúban elmondta, hogy a Numerus Clausust nem tartja jogfosztó törvénynek. Illetve azt is, hogy Hóman Bálint nem működött közre diktatórikus rendszer kiépítésében és nem volt a németek szálláscsinálója.
Az Együtt felháborítónak tartja, hogy egy olyan ember vezethet történet kutató intézetet, aki a 20. század fájdalmas traumáit relativizálja.
Az Együtt már kezdetektől fogva ellenzi a Veritas létrehozását és működését. Hiszen kezdettől fogva tudni lehetett, hogy az intézet egyetlen feladata az lesz, hogy a kormánynak tetsző új történelemírást végezze. Szakály Sándor ezzel az interjújával és a Kamenec Podolski események értékelésével bebizonyította, hogy az Együttnek igaza volt.
Épp ezért az Együtt felszólítja Szakály Sándort, hogy mondjon le a Veritas vezetői tisztségéről. Nem irányíthat történelemkutató intézetet egy olyan ember, aki relativizálni próbálja a 20. század traumáit.
Bevágott hololeckével is próbált hízelegni Szakály, de hiába
Érdemes más részeit is elolvasni az interjúnak , amelyekben a történész igyekszik megfelelni a soá tanításainak és zsidóbarátnak mutatkozni, a szokásos Horthy-magasztalás mellett, ha annak tekinthetjük a kormányzó zsidóbarátságának hangsúlyozását. (Horthy sem szerette szerette a zsidókat, de ő is próbált megfelelni nekik. Látjuk az eredményt, máig mentegetőznek helyette.) 
Mi most csak egy további részletet emelünk ki. Karsai László zsidó történész "nyilasrelativizálásával" például Szakály nem ért egyet, tömeges Dunába lövéseket sejtet, a legautentikusabb holotörténelmi forrás, egy volt Mazsihisz-elnök Népszabadságban elejtett megjegyzése nyomán:
BB: Visszatérve az alapállítására: egyetért Karsai azon nézetével, hogy Szálasi alatt nagyobb volt a zsidók túlélési esélye, mint Sztójay alatt?
Sz. S.: Azt gondolom, hogy nem volt nagyobb a túlélési esély. Nem tudjuk, hogy a nyilas hatalomátvétel után hány embert lőttek a Dunába.
BB: Karsai konkrét számokat említ, szerinte nyolc-tízezer emberről lehet szó.
Sz. S.: Feldmájer Péter, a Mazsihisz volt elnöke több tízezer embert említett a Népszabadságban, Gosztonyi Péter viszont ezer-ezerötszázra tette az így meggyilkoltak számát. Ha tízezer embert gond nélkül bele lehet lőni a Dunába, akkor nem olyan nagy a túlélési esély.
Nem veszik észre, hogy az "egyfelől-másfelől" a zsidóknak nem elég, csak a teljes behódolás.
(Kuruc.info)