A nyíregyházi főiskola KISZ-titkára volt valaha a kormánypárti Magyar Idők főszerkesztője, Gajdics Ottó. Amikor Nagy Imrét újratemették, gyomorgörcsöt érzett, "hogy Úristen, most mi lesz".
Zoom
A Mandiner interjúban mutatta be Gajdics Ottót, a kormánypárti Magyar Idők jelenlegi főszerkesztőjét, a Hír Tv korábbi elnökét (aki a 2015. februári G-napon mondott le posztjáról), a Karc FM főszerkesztőjét... és egykori KISZ-titkárt.
Az interjú készítőjét, Stumpf Andrást is meglepte, hogy Gajdics, a kommunistákig előszeretettel visszanyúló Fidesz-retorika egyik büszke zászlóvivője a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára volt az egyetemen.
Gajdics egyébként maga hozta be a KISZ-témát a beszélgetésbe, mondván, Nyíregyházán végezte a főiskolát, ő közösségi ember volt, és ezt leginkább a KISZ-ben lehetett megélni. Mire Stumpf: "Nem mondja, hogy KISZ-tag volt!". "De. Nincs ezen mit szégyellni" – válaszolta Gajdics.
- KISZ-titkár is?
- Az is. Én zártam be a Nyíregyházi Főiskola KISZ-irodájának ajtaját – amikor Gyurcsányék Demiszt csináltak belőle, abban már nem vettünk részt – biztosított mindenkit Gajdics.
Amikor a riporter felhívta Gajdics figyelmét, hogy a KISZ nevében a K betű a kommunistára utal, Gajdics azt mondta, "fizetett forradalmárnak" is hívták egy ízben, pedig nem volt az. Előtte végig fizetést kaptak a KISZ-titkárok a felsőoktatásban, de ő már nem.
"...ráadásul engem demokratikusan választottak. Az elődöm lemenekült a süllyedő hajóról, mi meg arról tanakodtunk, hogyan csináljuk tovább az újságot, hogyan lesznek bulik... Valakinek el kellett vállalnia a vezetést. Én lettem, engem választottak. Semmilyen titkos információt nekem már nem kellett megosztanom senkivel. Egy valahány per valahányas tanár egyszer mondjuk felkeresett, hogy beszélgessünk. Elküldtem a búsba" – fogalmazott.
Később arról is beszélt, hogy politikailag nem volt valami tudatos, a rendszerváltás eljövetele is meglepte, Nagy Imre újratemetése meg kifejezett gyomorgörcsöt okozott neki, "hogy Úristen, ebből mi lesz".
(HVG nyomán)