Az "emberi jogokért" vonultak fel Budapesten az Idetartozunk Egyesület szervezésében a "roma büszkeség napján" szombaton, ahol a volt ombudsman is felszólalt.
Zoom
(MTI / Balogh Zoltán)
A megalázottak, a szegények iránti szolidaritás közös erkölcsi kötelesség. A büszke roma (értsd a továbbiakban: cigány - a szerk.) szabadon dönt, azonos magával és nem változtatja máról holnapra az azonosságát. A becsületes, bátor roma nem versenytársat, hanem megsegítendő sorstársakat lát a menekültekben – ezt mondta a fajtársai szavai szerint szemmel láthatóan zsidó Majtényi László korábbi ombudsman, az Eötvös Károly Intézet elnöke az ún. "roma büszkeség napján" szombaton.
Zoom
Tipikus: zsidó hecceli a cigányokat (MTI / Balogh Zoltán)
Roma értelmiség nélkül nincsen roma büszkeség. Itt az ideje, hogy egy új roma értelmiség lépjen színre – tette hozzá, természetesen továbbra is a cigányokról beszélve, csak nem magyarul fogalmazva.
Vavrek István, a felvidéki romaügyi kormánybiztos helyettese azt mondta: "romaként és magyarként (sic!) valljuk, hogy az emberi jogok egyetemesek".
Zoom
Vavrek István, a kollaboráns párt "gömöri Obamája"
A roma büszkeség napjának nevezett bohózatot ötödik alkalommal rendezték meg Budapesten, hogy a cigány identitást, önbecsülést és méltóságot ünnepeljék.
A büszke vonulók a Blaha Lujza térről rendőri felvezetéssel a Nagykörúton a Nyugati pályaudvar melletti parkolóhoz mentek. A résztvevők egyebek mellett azt skandálták: "Szolidaritást!"; "Demokráciát, jogállamot, köztársaságot!"; "Ide tartozunk!". Többen transzparenseket és cigány zászlókat tartottak a kezükben.
Zoom
(MTI / Balogh Zoltán)
Zoom
(MTI / Balogh Zoltán)
A Nyugati pályaudvar melletti parkoló harmadát megtöltő tömeg előtt Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke elmondta: a pályaudvar falára emléktáblát akartak elhelyezni Puczi Bélának. Ő az a "marosvásárhelyi roma hős", aki azt a "roma" tömeget vezette 1990-ben, amely megmentette a marosvásárhelyi magyarokat a felbőszített román tömegtől – fogalmazott.
Zoom
(Népszava - 2015)
A szervezők elmondták: a közadakozásból elkészített táblájukat a tervekkel ellentétben egyelőre nem tudják a pályaudvar falán elhelyezni, mert a MÁV nem engedélyezte azt. A parkolóban a döntés felülvizsgálata érdekében aláírásokat gyűjtöttek.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: