Az LMP jelenleg egyedüliként talpon maradt társelnökével az Index készített egy hosszú interjút. Ebből emeltük ki az érdekesebb részeket.
Zoom
Fotó: Huszti István/Index
Szél Bernadett távozása kapcsán kiderül, hogy szívesen dolgozott volna vele tovább, és később rátér arra is, hogy komolyabb alapszabálymódosítás előtt áll az LMP, amitől vezethetőbb pártot és a megbüntetettek rehabilitálását reméli.
Szél hagyott egy búcsúlevelet is, amelyben azt kérte, hogy „rehabilitálják” azokat, akiket az etikai bizottság elítélt. Előbb említette, hogy ön sem értett egyet az eljárásokkal. Tehát lesz rehabilitáció?
Ez azért izgalmas kérdés, mert most semmilyen eszköz nincs erre. De Bernadett írt arról is, és mi is sokat beszéltünk erről, miként kellene megváltoztatni az LMP struktúráját, hogy vezethetőbb legyen a párt. Amikor engem társelnökké választottak, letettem az asztalra egy tervet, és azóta csak eltökéltebb lettem: az alapszabályunkat jelentős mértékben meg fogjuk változtatni. És ez akár lehetőséget adhat majd a pártnak a rehabilitációra.
Mit jelent ez az új struktúra pontosan? Szél Bernadett, de korábban Schiffer András is elég sok kritikával illette a pártszervezetet. Például Szél azt írta: életképtelen, hogy a döntési és a felelősségi jogkörök teljesen szét vannak választva, és hogy hátrányos a bázisdemokrácia. Tehát akkor ennek vége?
Nincs vége a bázisdemokráciának, de tisztázni kell a jogosultságokat és a felelősségeket. Az alapszabály-módosítás egyik része ezt célozza: vezethetőbbé tenni a pártot. Felfokozott politikai helyzetben, például kampányban több jogkört kell adni a vezetőknek. Egy párt kongresszusát nem lehet összehívni egy-két nap alatt, amikor gyorsan kell dönteni.
A másik nagyon fontos változás a szervezetről szól. Az LMP-nek jelenleg olyan területi szervezetei vannak, amelyek megyei alapon szerveződtek. Nekem régi célom, hogy ezt megváltoztassuk, választókerületek alapján szervezzük a pártot, és lehetővé tegyük az egyszerű alapszervezetek létrehozását is.
Zoom
A Jobbik meghallotta a hívó szót (forrás: Facebook)
Attól, hogy bekerül az alapszabályba az alapszervezet, hogyan lesz több tag?
Nekünk több ezer olyan szimpatizánsunk van, aki érdeklődik, mivel foglalkozik az LMP. Megadjuk nekik a lehetőséget, hogy olyan kis közösségeket hozzanak létre, amelyek közös problémákkal foglalkoznak, közös javaslatokat tehetnek. Most nincs lehetőség arra, hogy helyben kis sejtek megalakulhassanak, márpedig az önkormányzati választások felé közeledve nincs is fontosabb.
Előbb említette, hogy több jogosultságot kapnak majd az LMP-s vezetők. Mondana egy példát erre?
Jelenleg, valljuk be, az LMP-társelnökök inkább kommunikátorok és döntés-előkészítők. Olykor több jogosultsága van a titkárnak, mint a társelnököknek. Nonszensz, hogy azok, akik az arcukat adják, képviselik a pártot, nem tudnak döntéseket hozni, mert például az elnökségi ülés összehívását sem tudják kiharcolni. Ezen változtatni kell. (Szél Bernadett említette a búcsúlevelében, hogy Sallai Róbert Benedek megakadályozta egy elnökségi ülés összehívását a hódmezővásárhelyi választás után – Index szerk.)
Toroczkaiék távozásával lett hiteles az azóta is folyamatosan kínos ügyek mocsarában fuldokló néppárt
A legizgalmasabb természetesen a választási szövetségi rendszerek taglalása, innen kiderül, hogy a másik két XXI. századi közül a Jobbikkal pendülnek értékrendileg egy húron, de Momentummal is szívesen együttműködnének. Sőt akár helyben a tisztességes DK-sokkal és MSZP-sekkel is. Mi elképzelni nem tudjuk, kik lehetnek ezek az oximoronemberek, de Keresztes László Lóránt Gyöngyösi Márton politikai barátjához hasonlóan bizonyára jól ismeri a kifejezetten a szemkilövető Gyurcsány személye köré szerveződő párt XXI. századiak számára vállalható tagjait. Talán itt az ideje a volt miniszterelnök "rehabilitációjának" is, ha Orbán ellen az újabb közel egyharmadhoz az kell... Sajnos egyelőre még lesz közös lista se lesz a Jobbikkal, mert taktikailag nem jó ötlet.
Zoom
Mirkóczki Ádám és Keresztes László Lóránt Tusnádfürdőn (fotó: Veres Nándor/MTI)
Jövőre két választás is lesz, az EP- és az önkormányzati, amelyen már pártvezetőként kell döntenie. Melyik aggasztja jobban?
Az önkormányzati választás sokkal nagyobb jelentőségű, mint az európai parlamenti. Az önkormányzatokban lehet ugyanis ellensúlyt képezni a jelenlegi kétharmados rezsimmel szemben. Az EP-választás is fontos, de kezelhetjük úgy, hogy mindenki megmérheti a saját támogatottságát.
Az LMP csak a saját támogatottságát méri? Terjed egy olyan pletyka, hogy elképzelhető akár Jobbik–LMP közös lista is.
Ez kevéssé reális. Nincs összefogási kényszer, nincs mögötte logika. És az EP-választás tétje éppen az, hogy a rendkívül fontos európai problémákkal kapcsolatban megjelenítsük az álláspontunkat, ez alapján pedig a választók a mi képviselőinknek adjanak mandátumot. Mindent meg fogok tenni, hogy a migráció kérdéséről és a migrációs válság megoldásáról beszéljünk. Rá akarunk mutatni arra, hogy a kormány csak a saját hatalmát akarja megszilárdítani a migrációról szóló kommunikációval. De a migrációs nyomás hosszú távú megszüntetéséről nem beszélnek.
Tehát az LMP kampányának középpontjában a migráció szerepel majd?
Határozottan ezt szeretném. Például hogy az ökopolitikai eszközökkel hogyan lehet csökkenteni a migrációs nyomást.
Az önkormányzati választáson lehet szorosabb országos együttműködés a Jobbikkal? A Népszavának már utalt egyfajta összefogásra a párttal.
Sok helyen elmondtam már, hogy tisztán láthatóvá kell tenni az igazi politikai törésvonalakat a magyar politikai életben, amelyek nem az ideológiák mentén húzódnak. A Fidesz például jobboldali konzervatív pártnak akarja mutatni magát, miközben bolsevik elven működő szocialista párt. A régi, baloldalinak tartott pártok, mint az MSZP és a DK, gazdasági liberális elveket képviselnek. De ők is belesimulnak a Fidesz által létrehozott NER-be, a Fidesz mindent meg is tesz, hogy megmaradjanak.
És itt vannak a másik oldalon a XXI. századi pártok, amelyek meg akarják haladni a NER-t, és képesek választ adni a mai kihívásokra: a Jobbik, az LMP és a Momentum. Nagy ideológiai szakadék van ezen pártok között. Megjegyzem, az LMP és a Momentum között nagyobb az ideológiai távolság. Az LMP és a Jobbik között nagyobb az átfedés, hiszen mindkét párt globalizációkritikus, és az európai integráció lehetőségeit, az EU működési problémáit is hasonlóan ítéljük meg.
De megőrizve saját értékeinket és tiszteletben tartva az ideológiai különbséget, meg kell találni az együttműködés lehetőségét a XXI. századi pártoknak, hogy legyőzzük a NER-t. És erre az önkormányzati választás óriási lehetőséget ad, mert a városvezetési kérdéseknél az ideológiai viták megkerülhetőek.
Tehát el tudja képzelni, hogy a jövő őszi önkormányzati választásokon tömegével lesznek Jobbik–LMP-s polgármesterek és képviselőjelöltek?
Igen, és ebbe bevonnám a Momentumot is, adott esetben, ha világosabban látunk velük kapcsolatban. És elengedhetetlen a helyi hiteles emberekkel, civilekkel együttműködni. Úgy kell átvenni a fideszesektől a helyi hatalmat sok-sok városban, hogy oda ne engedjük vissza adott esetben a bukott szocialista politikusokat sem.
Itt szeretném hangsúlyozni, hogy sok tisztességesen dolgozó helyi szocialista és a DK-s politikus van, ott helyben meg lehet őket különböztetni, velük természetesen lehet együtt dolgozni. Nagy a felelősség tehát a XXI. századi pártokon, hogy megvalósítsák az együttműködést. És a kérdésére válaszolva: igen, óriási lehetőséget látok akár az LMP–Jobbik-együttműködésben is.
Akadhat olyan LMP-s szimpatizáns vagy párttag, aki a szívéhez kap, ha ezt olvassa, hogy óriási lehetőség az LMP–Jobbik-együttműködés. A Jobbik szélsőséges múltjára tehát fátylat lehet borítani?
Az önkormányzati választáson helyi jelöltek indulnak. Itt kevésbé van lehetőség az ideológiai különbségeken merengeni. Ezért mondom, hogy van ebben lehetőség akkor, ha akad alkalmas jelölt. A Jobbik korábban valóban nem lehetett potenciális partner, de évek óta figyelhetjük a párt néppártosodását, és ez adja meg a lehetőségét az együttműködésnek. A Jobbik hitelesebbé válását segítheti az is, hogy Toroczkaiék és a többi szélsőséges távozott a pártból.
Az LMP és a Jobbik együttműködését nem úgy kell elképzelni, hogy összeadjuk a meglévő szavazóinkat. A két párt együtt alternatívát tud felmutatni, ami sok más szavazót is meg tud szólítani. De az első számú feltétel, hogy helyben hiteles jelöltek legyenek, akiket mindenki tud támogatni.
Jobbikosokkal, például Sneider Tamás elnökkel már beszélt erről informálisan? Mit szóltak?
Nem szabad elkövetni azt a hibát, mint a parlamenti kampányban, hogy a nyilvánosság előtt egy országos kibeszélőshow induljon erről. Helyben keressük meg az együttműködést, teremtsük meg a kereteket, és utána álljunk elő, ha van mivel.
Amikor megválasztották az LMP társelnökének, néhányan azt mondták, jobboldali fordulat jön az LMP-ben. A Jobbikkal való együttműködés felvetése már ennek a része? Jön a jobboldali fordulat?
Nem. Nem találhat olyan nyilatkozatot tőlem, hogy én jobboldali lennék. Konzervatív és nemzeti elkötelezettségű vagyok, de nem jobboldali (úgy látszik, ebbe a XXI. századi "konzervativizmusba" a jobboldaliság már nem fér bele... - Kuruc.info szerk.). Az LMP ökopolitikai párt, és az is marad.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: