Nemcsak az elnökválasztást, az alelnökválasztást is előre leosztották a Jobbikban. A Hír TV birtokába került hangfelvétel szerint Szávay István már órákkal a szavazás előtt tudta, kik lesznek az alelnökök, és hogy hányan fognak szavazni rájuk a májusi tisztújító kongresszuson. Megjósoltuk előre, bár nem olyan "tűpontosan", mint Szávay István tette a tisztújító kongresszuson: az újabb hangfelvételek miatti előremenekülés volt a jobbikos képviselő lemondása. A felelősség kérdésköre itt csupán úgy kerül a képbe, hogy Szávay nem akar gátja lenni a balliberálisokkal való összefogásnak, illetve a Heller Ágnes-félék törzse számára továbbra is elfogadható legyen a Jobbik.
A Jobbik kongresszusára érkeztek a képviselők május 12-én. A választási kudarc után Vona Gábor távozott a párt éléről, ezért kellett tisztújítást tartani. Az alelnökökről délután 2 óra körül kezdődött a szavazás, a következő, a Hír Tv birtokába került hangfelvétel még délelőtt készült, a háttérben még Szabó Gábor kongresszus elején tartott nyitóbeszéde hallatszik.
– Szávay István: Volner, Z. Kárpát, Apáti, Hegedűs, Stummer, Bana. Ez lesz a sorrend.
– X: Ba..d meg, csak elmegyek veled totózni.
– Y: Bana Tibi bekerül?
– Szávay István: Be, nagyon remélem. Elég sokat dolgoztam rajta.
A hangfelvétel szerint Szávay István már órákkal a szavazás előtt tudta, hogy kik lesznek az alelnökök és azt is, hogy nagyjából hány szavazatot kapnak majd. Ahogy fogalmazott: sokat dolgozott ezért az eredményért.
– Szávay István: Két hete ezen dolgozok, tűpontosan belőttem, hogy mi lesz.
– Y: Ezt hogy fa...mba lehet tűpontosan belőni?
– Szávay István: Úgy, hogy kurva sok telefont intéztem. Volner meg fogja kapni a szavazatoknak körülbelül a 70-75 százalékát, a Z. Kárpát kb 65-öt, az Apáti és az Enikő 50-55-öt…
– Y: Az Apáti és az Enikő biztos, hogy bekerülnek szerinted?
– Szávay István: Fix! Mondom, hogy ez lesz az eredmény, hidd már el!
És így is lett: 14 indulóból az a hat nyert, akit Szávay előre megmondott és nagyjából a számok is stimmelnek. A sok telefonálás meghozta az eredményt, Volner Jánosra adott szavazatokat valóban tűpontosan lőtte be Szávay, de Z. Kárpát, Apáti és Hegedűsné még több szavazatot is kapott, mint amit a politikus várt.
Az elnökválasztást is telefonos rábeszélésekkel manipulálhatták. Még nyáron került nyilvánosságra egy hangfelvétel, amelyen egy jobbikos vezető a pártigazgató nevében pénzt ajánl a küldötteknek, hogy Sneider Tamást támogassák a tisztújításon. Szabó Gábor állítólag azzal is megzsarolta a tagságot, hogy nem vállalja a pártigazgatói posztot, ha Toroczkai lesz az elnök.
A tisztújításon Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton mellett Toroczkai László és Dúró Dóra jelentkezett a vezetésért, de Toroczkaiék végül szoros versenyben, 42 szavazattal alulmaradtak Sneiderékkel szemben. Toroczkai már akkor jelezte: a tisztújítás alatt erős ellenszélben kellett versenyezniük, hiszen a pártvezetés végigtelefonálta az alapszervezeteket, hogy ne rá, hanem Sneiderékre szavazzanak - hangzott el a Hír Tv műsorában.
Felelős döntés havi 400 ezerért
Mint emlékezetes, múlt héten Szávay, Sneider, Gyöngyösi, Jakab és Mirkóczki is azt mondták, hogy le van zárva a "heftiferdítő ügy", ehhez képest ma lemondatnak egy képviselőt... Komolytalan vezetők komolytalan pártban. Vajon milyen külső erő mondatta le Szávayt?
És persze azt is vegyük számításba, ha már felmerült a "felelős döntés" kérdésköre, hogy ahol a Duna-parti cipőkbe köpő Kulcsár Gergelyt is (egyedüli Jobbik-képviselőként) ha nem is indították újra, de megkapja cserébe a havi 400 ezres fizetést a pártalapítványtól, úgy Szávay István is számíthat ere.
(Kuruc.info)
Korábban írtuk: Nem menő már a heftiferdítés: Szávay lemond országgyűlési mandátumáról is
"Újabb érdekes hangfelvétel került a Hír TV birtokába a Jobbikról. A részleteket a Hír TV 12 órakor kezdődő híradójában ismerhetik meg" - olvasható a televízió honlapján. Mindeközben Szávay István, aki néhány nappal ezelőtt egy állítólagos heftiferdítő eset miatt lemondott minden parlamenti tisztségéről, épp most jelentette be Facebook-oldalán, hogy országgyűlési mandátumát is visszaadja. Érdekes egybeesés, az tény.
Zoom
Néhány idézni is felesleges 21. századi baromság után úgy fogalmaz Szávay:
Egyedül a Jobbik méltó és alkalmas a fideszes pártállam megdöntésére és Magyarország kormányzására, ennek megvalósulását nem kívánom hátráltatni. Alapítóként tizenöt éve vagyok közösségünk tagja, amely iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról is.
Soraiból az tűnik ki, hogy a "fél évvel ezelőtti, titokban rögzített magánbeszélgetésen elhangzottakra" hivatkozva, a felelősséget vállalva cselekszik, de mi azért kíváncsian várjuk, mit tartalmazhat még az a bizonyos hangfelvétel, mert gyanús ez az előremenekülés egy "felelősséget vállaló" jobbikos képviselőtől.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: