A trianoni "békediktátum" revízióját követelte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fáklyás felvonulás keretében a békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján, pénteken este Budapesten. MTI-összefoglaló.
Toroczkai László, a Mi hazánk Mozgalom elnöke a demonstráción elmondott beszédében azt követelte, hogy az Országgyűlés mondja ki a békeszerződés ratifikálásáról szóló 1921. évi törvény semmisségét, mert az szerinte a mai napig hatályos.
Úgy vélekedett, hogy a koronavírus járvány után átrendeződhet a világrend, ezért nem tudhatjuk, mikor jön el az a pillanat, amikor lehetőség nyílik a békediktátum revíziójára, a történelmi Magyarország helyreállítására.
Ha viszont a magyar törvényhozás nem teszi helyre Trianont, maga gátolja a revízió megvalósítását - tette hozzá. Szerinte egy olyan magyar kormány, amely a magyarság érdekeit képviseli, kiharcolhatja, hogy az ENSZ kimondja a békediktátum semmisségét.
Fel kellene mondani továbbá a román-magyar, a szlovák-magyar és az ukrán-magyar alapszerződést, illetve törvényt kell hozni arról, hogy a holokauszt relativizálásához hasonlóan büntethetővé váljék Trianon relativizálása is - sorolta Toroczkai László.
Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője arról beszélt, hogy a trianoni tragédiában bűnrészes Tanácsköztársaság vezetőinek "2021-es kiadásai" ma megpróbálják az országot káoszba taszítani.
Kónyi-Kiss Botond, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke beszédében úgy vélekedett, hogy a Kárpát-medencében élő népek ugyanabban a cipőben járnak, ugyanazzal a démonnal, a liberalizmus fenyegető démonával kénytelenek szembenézni.
Ezért a Kárpát-medence, az apostoli Magyar Királyság területén együttműködésre van szükség, hogy össze tudjunk fogni olyan Európát fenyegető veszélyek ellen, mint a bevándorlás és a homoszexuális propaganda - mondta az alelnök.
A demonstráció keretében a nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtató fáklyás menet a Hősök teréről az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével a Kossuth térre vonult egy "Igazságot Magyarországnak" feliratú molinó felvezetésével. A résztvevők olyan táblákat tartottak magasba, amelyen a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének az elnevezései szerepeltek.
A mintegy félezres tömeg mindvégig a "vesszen Trianon" és "mindent vissza" jelszavakat skandálta.
Frissítés: Képgaléria a tegnapi eseményekről
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
2. frissítés: Egy rövid videó a vonulásról
(Ha nem indulna a videó, itt megtekinthető.)
3. frissítés: további videók:
A Szent Korona Rádió beszámolója, rengeteg fényképpel, itt érhető el.