A MÖM hírszolgálata írja:
Mint ismeretes november 3-én, egy kegyetlen gyilkosság történt Mezőhegyesen. Egy négy gyermeket nevelő férfit öltek meg és gyújtottak fel. Az esetet követően megtartott kegyeleti megemlékezés után spontán tüntetés alakult ki, amelyen kétszáz helyi lakos és a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai fejezték ki tiltakozásukat.
Zoom
MÖM-ös képernyőmentések Száva híveinek
Ezt követően indult meg most csütörtökön Száva Mezőhegyesre, ahol érkezésének a hírére a helyi lakosok egy kisebb csoportja gyűlt össze, mivel felháborította őket a magát jogvédőnek beállító provokátor megjelenése.
Zoom
Szávát a helyiek megdöbbenésére a mezőhegyesi polgármesteri hivatalban már várta Nagy Lajos alezredes a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vezetője, Zsótér Attila alezredes a Mezőhegyesi Rendőrőrs parancsnoka, valamint a település jegyzője és alpolgármestere.
Zoom
Azt pontosan nem tudni, miről tárgyaltak a roma provokátorral, de helyi tudósító szerint a célja az volt, hogy László Attila MÖM-vezető és a tiltakozó lakosok ellen indítson eljárást a rendőrség.
Zoom
Majd ezt követően volt kénytelen az összegyűlt helyi lakosokkal is tárgyalni.
Zoom
A rögtönzött Száva live műsort a lakosság hangja törte meg, akik nem voltak kíváncsiak a színjátékra, melyre reagálva a kamerázó Száváné, „Kuss legyen” „Bunkó” kifejezésekkel próbálta fenntartani a „rendet”.
Zoom
Ezt követően alakult ki párbeszéd, amiben a helyi lakosok elmondták, hogy ők nem rasszisták, és a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai sem azok. Kifejtették, hogy vasárnap egy olyan bűncselekmény miatt tiltakoztak, amely nemcsak a település lakosait rendítette meg, hanem megrázta az egész országot. Száváékat ez különösebben nem hatotta meg, és nem akarták felfogni mi történt valójában, és több alkalommal a szokásos rasszistázós, kommunikációs paneleket pufogtatták.
Zoom
Zoom
Majd a spontán kialakult lakossági fórumot követően még befenyítette a mezőhegyesieket, hogy 5-600 cigányt visz le a hétvégén a településükre, úgynevezett „békés tiltakozásra a rasszizmus ellen”.
Zoom
Másnap ismét egy újabb elő videóval borzolta fel a helyi lakosok és a gyászoló család kedélyállapotát, amelyben ismét beszélt egy általa szerveződő tüntetésről.
Zoom
Helyi tudósítónktól megkaptuk azokat a kommenteket is, amelyeket a Száva által felhergelt cigányok fogalmaztak meg.
Zoom
Zoom
Száva Vince az elmúlt években rendszeresen tűnik fel azokon a településeken, ahol a magyar lakosság sérelmére követnek el cigányok bűncselekményeket, és a helyi lakosok segítségért kiáltanak. Száva ilyenkor magát békeharcosnak beállítva hergeli a elő videókban a cigányságot, és teremt ezáltal minden esetben erőszakos hangulatot.
Zoom
A magyar társadalom normális tagjai értetlenül állnak előtte, hogy a rendszer miként engedheti meg ennek a békétlenséget generáló alaknak a folyamatos felforgató tevékenységét.
Bónuszként egy kis ráadás arról, Száva maga milyen szinten van:
Zoom
Korábban írtuk: