Történtek biztató lépések a bizalmi légkör helyreállítása felé Magyarország és Ukrajna között, azonban hosszú még az út odáig, és sok munkára lesz szükség, amire hazánk készen áll - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ungváron.
Zoom
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával és a kijevi elnöki hivatalt vezető Andrij Jermakkal folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság jogait 2015-öt követően folyamatosan csorbították, ez az oka annak, hogy a kétoldalú kapcsolatok az utóbbi években nem a jó viszonyról, hanem a nyitott kérdésekről szóltak.
Zoom
Üdvözölte, hogy az ukrán parlament által tavaly decemberben elfogadott törvény "ezt a negatív spirált kétségtelenül megállította", ugyanakkor újfent leszögezte, hogy a kormánynak az az elvárása, hogy a kárpátaljai magyarok visszakapják a 2015-ben meglévő jogaikat. "Szeretném itt és most aláhúzni, hogy Magyarország nem kér extrát, nem kérünk többet, mint ami már volt. Azt kérjük, hogy a kárpátaljai magyar nemzeti közösség azokat a jogokat kapja vissza, amelyekkel 2015-ben már rendelkezett" - mondta.
"Ennek megfelelően a mai napon tizenegy pontban összegeztük a magyar kéréseket, köztük például a nemzetiségi iskolai jogállás helyreállítását, a magyar nyelven tett érettségi lehetőségének ismételt megteremtését és a magyar nyelv korlátozásmentes használatát a felsőoktatásban, a kultúrában, a közigazgatásban és a közösségi élet terében" - tette hozzá. Valamint bejelentette, hogy kétoldalú kormányközi bizottságot bíztak meg, hogy konkrét, szövegszerű javaslatokban próbáljanak megállapodni minél előbbi, és ezeket tárják a két külügyminisztérium elé.
"Mi azzal a céllal érkeztünk ide, hogy újra tudjuk építeni a bizalmi légkört a kétoldalú kapcsolatainkban. Azt gondolom, egyetérthetünk abban, hogy tettünk biztató lépéseket ebbe az irányba. Hosszú út áll még előttünk, sok munkát kell elvégeznünk, de mi a magyar oldalon készek vagyunk ennek a munkának az elvégzésére" - fogalmazott.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy az elmúlt két évben hazánk álláspontja végig következetes és világos volt. "Mi kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. A háborút elítéljük, és azt szeretnénk, hogyha a szomszédunkban minél előbb béke lenne" - hangsúlyozta.
Zoom
Fotók: Szijjártó Fb-oldala
"Meg kell sokszorozni erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy Ukrajnában az emberek végre békében élhessenek. Magyarország kész ez irányú erőfeszítéseket tenni a jövőben is, hiszen tudjuk azt, hogy az emberéletek megmentése csak és kizárólag békével lehetséges" - mondta.
Ukrán tárgyalópartnerei mellett állva ezután emlékeztetett, hogy Magyarország története legnagyobb humanitárius akcióját hajtotta végre 2022 óta, több mint egymillió menekült érkezett a szomszédos országból, és jelenleg 5224 ukrán gyerek jár összesen 1558 magyar iskolába és óvodába. Tudatta, hogy húsz ukrajnai megyében több mint félmillió családot ért el a magyar humanitárius segítségnyújtás, például 14 ezer ukrán gyereknek biztosítottak táborozási lehetőségeket, és a kormány továbbra is hozzá fog járulni kórházak, iskolák, rendelőintézetek felújításához és újjáépítéséhez.
Érintette emellett a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztését is, amelyről eredményes megbeszélést folytattak szerinte. Rámutatott, hogy Magyarországon 120 millió eurós beruházással nagy logisztikai központ jött létre Ukrajna határán, valamint karnyújtásra van egy újabb határátkelő átadása, Nagyhódos és Nagypalád között.
Megegyeztek a közúti és vasúti átkelési lehetőségek bővítésében Beregsuránynál és Záhonynál, illetve azon közös célkitűzésről is, amely egy új Tisza-híd építésére vonatkozik - tájékoztatott.
Továbbá elmondta, hogy az eddigi megbízható kőolajszállítási útvonal fenntartását kérte ukrán hivatali partnerétől, és azt, hogy biztosítsanak korrekt működési körülményeket a magyar vállalatok számára.
A miniszter végül köszönetet mondott Viktor Mikita kárpátaljai kormányzónak, amiért ott a magyar és az ukrán lakosság máig békésen tud egymás mellett élni, minthogy szavai szerint nélküle nem lehetett volna kezelni a "mesterséges feszültségkeltési kísérleteket". "Magyarország álláspontjának félreértelmezése és elferdített bemutatása (.) a nemzetközi média egy bizonyos szeletének kedvelt sportága. És ez a tevékenység a mindennapi élet területén is, nem csak a politikában képes feszültségeket kelteni" - közölte.
Majd felidézte, hogy a háború kirobbanása után néhány nappal biztosította Mikitát arról, hogy minden általa beterjesztett segítségkérést kész a kormány azonnal megfontolni, s a lehető leginkább teljesíteni. "És az elmúlt két esztendőben ez így volt, és továbbra is így van" - mondta.
Frissítés: Jermak szerint erőteljes lépést tettek Zelenszkij és Orbán találkozója felé
Az ukrán-magyar külügyminiszteri tanácskozást követően Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője kijelentette, hogy Ukrajna erőteljes lépést tett Volodimir Zelenszkij elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozója felé, Dmitro Kuleba külügyminiszter pedig úgy vélte, hogy Ukrajna készen áll a kisebbségek jogai kapcsán kialakult vita végleges rendezésére Magyarországgal.
A hétfői ungvári kétoldalú tárgyalásokat követő közös sajtótájékoztatón Dmitro Kuleba külügyminiszter közölte, Ukrajna eltökélt abban, hogy végre rendezze Magyarországgal a kisebbségi jogokkal kapcsolatos vitát. Ennek érdekében a külügyminisztérium égisze alatt különbizottságot hoznak létre, amelynek tíz napon belül konkrét elképzelést kell beterjesztenie a két ország kormánya elé arról, hogy a magyar fél által benyújtott "kérdések listájából mit és hogyan kell megoldani, illetve mit sikerült már megoldani" - fogalmazott.
Szavai szerint ha korábban a nemzeti kisebbségek kérdésével Ukrajna uniós tagságával összefüggésben kellett döntéseket hozni, akkor most kétoldalú vitát kell folytatni azért, hogy "végre rendeződjön a kérdés, amely alapjában véve már minden nemzeti kisebbség érdekében megoldódott".
A tárgyalásokat értékelve Volodimir Zelenszkij elnök hivatalának vezetője, Andrij Jermak úgy fogalmazott: "erőteljes lépést tettünk" az ukrán államfő és Orbán Viktor magyar kormányfő találkozójának megszervezése felé. "Azt szeretnénk, hogy ez a találkozó konkrét eredményekkel záruljon és új lapot nyisson a két ország kapcsolatában" - mondta. Andrij Jermak hozzátette: mindkét fél abban érdekelt, hogy a csúcstalálkozó minél hamarabb létrejöjjön.
Az ukrajnai elnök hivatalának vezetője szerint senki sem gondolhatja azt, hogy a szomszédos államok "lehetnek nem jószomszédi viszonyban".
(MTI nyomán)