Borkai Zsolt (Győr polgármestere, országgyűlési képviselő és újdonsült MOB-elnök) hivatali irodájának ablaka alatt tartott sajtótájékoztatót a Jobbik. Magyar Zoltán országgyűlési képviselő és Vörös Gyula győri önkormányzati képviselő lovakkal a háttérben fejtették ki véleményüket: "egy fenékkel két lovat sem lehet megülni, nemhogy hármat".



Magyar Zoltán gratulált a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségéhez, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy így már legalább három olyan tisztséget tölt be, amelyek külön-külön is teljes embert kívánnak. Nem is beszélve az egyéb pozíciókról, mint például a Győri Többcélú Kistérségi Társulás elnöki széke.

- Országgyűlési képviselőként tudom, hogy ha egy hét nyolc napból állna is, minden percét a magyar emberek számára hasznos módon lehetne eltölteni. Főként abban a helyzetben, amelyben most fideszes képviselőtársaim vannak, hiszen kétharmaddal kormányoznak. Emlékeztetett, hogy a Jobbik évek óta küzd az álláshalmozás ellen, azonban a Fidesz és az MSZP kéz a kézben lesöpri az ilyen irányú javaslataikat, ahogyan ezt minden számukra kényes kérdésben teszik és tették az elmúlt húsz évben. Ezért nem történt meg az ígért elszámoltatás sem – fogalmazott Magyar Zoltán.

Vörös Gyula, a győri Jobbik frakcióvezetője hozzátette, az nem megoldás, hogy a különböző tisztségek mögé egy apparátust rendelnek hozzá, hiszen ez az adófizetőknek rengeteg pénzébe kerül. Ő is gratulál a MOB elnöki tisztséghez, a feladatra alkalmas személynek tartja Borkai Zsoltot. Azonban aggasztja, hogy a választás után fél évvel már három vezető pozíciót tölt be, mi lesz esetleg a harmadik, negyedik évben? - tette fel a kérdést, utalva arra, hogy a jelenlegi parlamenti képviselők közül sokan polgármesterek, megyei közgyűlés tagjai, és egyéb feladatokat is ellátnak.
(Kuruc.info - MTI)