A Magyar Sziget bizonyos kijelentései és a Sziget bejárata előtt történt akció után a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak határvonalat kell húznia. Van, amiért a Jobbik felelősséget vállal, amivel közösséget vállal, de van, amiért és amivel már nem. E két esemény egyértelműen ez utóbbi kategóriába tartozik - áll a Jobbik közleményében, alább a folytatás.


A félreértések elkerülése végett leszögezzük: ezt nem megfelelési kényszerből és nem is politikai számításból tesszük, továbbá nem személyekkel vagy csoportokkal nem vállalunk közösséget, csupán azok egyes, politikailag vagy emberileg elítélendő szavaival, tetteivel. Jelen esetben véleményünk abból a természetes igazságérzetből fakad, melyet a Jobbik – az elmúlt huszonegy év pártjaival ellentétben – mindig is következetesen vállalt. Ezért kijelentjük: a Jobbik radikalizmusa az ellenfeleinkkel, ellenségeinkkel szemben képviselt igazság radikalizmusa és nem az ökölé. A Jobbik a saját útját járja, és ettől nem hajlandó eltérni sem az elmúlt huszonegy év pártjainak, sem pedig az ezekkel szintén szemben álló, de valós alternatívát felmutatni képtelen erők kedvéért.
Önnek mi a véleménye? Voksolhat szavazásunkon a portál jobb oldalán!A Jobbik kezdetektől a radikális és józan gondolkodású magyar emberek pártja, mindkét tulajdonsággal bírnia kell annak, aki hozzánk akar tartozni. Azok a magukat józannak valló emberek, akik nem érzik szükségét a radikális változásnak Magyarországon, éppúgy nem tartozhatnak közénk, mint azok, akik ugyan szeretnének változtatni az elmúlt huszonegy év politikáján, de elveszítették józan ítélőképességüket.
A Jobbik a következő választásokon a Fidesz kihívója lesz, a magyar társadalom többségét fogja képviselni, akiket megtaposott, megnyomorított az elmúlt két évtized vagy az elmúlt hatvan év - zárul a közlemény.
Vona Gábor kedd délelőtti sajtótájékoztatójának vágatlan videófelvétele megtekinthető itt:
Korábban írtuk: A Jobbik nem zárja ki Zagyvát, de elhatárolódik a Magyar Szigeten elhangzott kijelentésektől
Vona Gábor rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Jobbik a józan gondolkodású magyarok pártja, ezért nem vállal közösséget a Magyar Szigeten elhangzott bizonyos kijelentésekkel. A párt nem zárja ki a parlamenti frakcióból Zagyva György Gyulát.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke rendkívüli sajtótájékoztatót tartott kedden délelőtt a Magyar Szigeten nemrégiben elhangzott, s a média által azonnal a nemzeti radikális párthoz kötött kijelentésekről. A politikus elöljáróban kijelentette: vannak olyan megnyilvánulások és kijelentések, amelyekkel a Jobbik nem hajlandó azonosulni, s amelyekkel a párt nem vállal közösséget. A Jobbik politikai eszközökkel kíván küzdeni a magyar nép fölemelkedéséért, sorsának jobbításáért és a jelenlegi gyarmati függőségének fölszámolásáért - mondta Vona Gábor.
Példaként említette, hogy a Jobbik legutóbb Gyöngyöspatán is megkülönböztette magát az ottani Véderőtől. „A Jobbik radikalizmusa az igazság és nem az ököl radikalizmusa” - jelentette ki, majd hangsúlyozta, hogy ezen a politikáján a párt a jövőben sem kíván változtatni, a saját útját járja, és nem hagyja mások által lerombolni az eddig elvégzett munkát.
„A Jobbik a radikális és a józan gondolkodású magyar emberek pártja, amely a következő választásokon is a Fidesz kihívója lesz. A Jobbik ezt a józan többséget kívánja képviselni, mondta a pártelnök, majd a megjelent szép számú újságíró legnagyobb bánatára azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy a Jobbik ezzel a bejelentésével a Zagyva György Gyula személyéhez köthető ügyet lezártnak tekinti, s ezért kérdésekre sem válaszol.
A sajtótájékoztató helyszínéről távozó Vona Gábor újságírói kérdésre annyit azért hajlandó volt elmondani, hogy a Jobbik nem zárja ki Zagyva György Gyulát a parlamenti frakcióból.
Hering József – Kuruc.info