Bocsánatot kér Gyurcsány Ferenctől korábbi "indulatos szavaiért" Stadler Mária, aki az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írta: soha nem kívánta a volt miniszterelnök halálát.
Közölte: "megkövetem és szívből bocsánatot kérek Gyurcsány Ferenctől az elhangzott indulatos szavaimért. Ez a feltétele, hogy én Istentől bocsánatot nyerjek, és lelki békém helyreálljon". A videofelvétellel összefüggésben azt írta, "három évvel ezelőtt Budaházy György egy tanítványom által megrendezett, váratlan, hatszemközti találkozás alkalmával megfenyegetett, ha továbbra is terjesztem, hogy provokátor, MSZP-ügynök, jogi következményei lehetnek. (...) Tisztázni akartam Budaházy szerepét a politikai palettán. Megkérdeztem, hogy mitől tartja magát jobboldali radikálisnak, ha radikális, akkor miért nem Gyurcsányt lövi le és miért a Fideszt támadja. Ő persze jól válaszolt, hiszen tudta, hogy kalózfelvétel készül. Naivan az ő provokációjának áldozata lettem. Indulatom, haragom egy vita és fenyegetettség hevében egyedül Budaházynak szólt". "Természetesen soha nem kívántam Gyurcsány Ferenc halálát" - tette hozzá Stadler Mária.
(MTI nyomán)