A bejelentés előtti napon került csak be a kormány elé az áfa és több más adó megemeléséről szóló javaslat, amelyet pénteken jelentett be Matolcsy György gazdasági miniszter. A Fideszen belül ugyanakkor az elmúlt hetekben már felmerült az áfaemelés ötlete, amely mellett Orbán Viktor miniszterelnök azzal érvelt, hogy ezt az adófajtát nem lehet elkerülni, "bemész a boltba, és megfizeted".
Még találgatás formájában sem szivárgott ki az információ, így Matolcsy Györgynek sikerült meglepetést okoznia péntek délután, amikor a következő évi költségvetési terv részeként bejelentette, hogy a jelenlegi 25-ről 27 százalékra emelik az áfát. A kiszivárgást azért is sikerülhetett megakadályozni, mert az csak az utolsó pillanatban, csütörtökön került a kormány elé a konkrét javaslat, és a kormánypárti képviselőket sem tájékoztatták róla.
Múlt vasárnap volt egy egész napos kormányülés, majd szerdán ismét rendkívül hosszan, közel 12 órán át tanácskozott a kormány, és az ülés legfontosabb napirendi pontja a jövő évi költségvetés helyzete volt. A munkát azonban így sem sikerült befejezni, ezért csütörtökre újabb tanácskozást hívtak össze, és az ülés részleteit ismerő kormányzati tisztviselő szerint ekkor "dobta be" Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a kíséretében lévő Balogh Ádám adóügyi helyettes államtitkár az áfa 2, illetve a munkavállalói járulék 1 százalékos emelését, a cégautóadó megemelését és baleseti adó bevezetését. Ezeket azzal indokolták, hogy így tudják megteremteni azokat a bevételeket, amelyek szükségesek a tervezett költségvetési egyensúly tartásához a romló gazdasági környezetben.
"Hallgatólagos szkepticizmus"
Az emelések lehetősége, illetve szükségessége már vasárnap és szerdán is felvetődött, a konkrét számokkal azonban csak csütörtökön állt elő Matolcsy, és a bejelentést az ülésen történteket ismerő kormányzati forrás szerint "hallgatólagos szkepticizmussal" fogadták, vagyis nem szálltak vele vitába, de többek arckifejezéséből érződött, hogy nem fogadják lelkesen a várhatóan népszerűtlen intézkedést.
A héten az Origónak több kormányzati forrás is arról számolt be, hogy a miniszterelnök az elmúlt hetekben felkérte a minisztériumokat, tegyenek javaslatokat arra, milyen intézkedésekkel lehetne biztosítani a költségvetési terveket a romló gazdasági környezetben. Kormányzati források szerint Orbán több kisebb összegre vonatkozó javaslatot - például az illetékek emelését - is visszadobott azzal, hogy nem sok kis apró lépést akar, hanem nagy, szimbolikus vágásokat.
A kormány a tavasszal elkészült konvergenciaprogramban még háromszázalékos gazdasági növekedéssel számolt jövőre, de most már csak 1,5 százalékos bővülést jelez előre.
"Bemész a boltba, és megfizeted"
A pénteken bejelentett intézkedéseket vélhetően a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja sem ismerte, legalábbis a Matolcsy tájékoztatója után megkérdezett féltucatnyi fideszes és KDNP-s képviselő mindegyike azt mondta, hogy az Origótól hallott először az áfaemelésről és a többi adóváltozásról. Várhatóan a kormánypárti frakciók hétfő délelőtti ülésén tárgyalnak a javaslatokról, miután Navracsics Tibor közigazgatási miniszter információink szerint arra kérte Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy foglalkozzanak az intézkedésekkel.
Egy gazdasági ügyekkel foglalkozó képviselő ugyanakkor elmondta, hogy a kormánypártok múlt heti háromnapos hajdúszoboszlói kihelyezett frakcióülésén a konkrét lépések ugyan nem, de a fogyasztási adók növelése "szőrmentén" szóba került. A névtelenséget kérő képviselő szerint Orbán Viktor miniszterelnök az egykulcsos adót támadó képviselői észrevételekre reagált úgy, hogy az egységes adókulcsokból semmiképpen nem hajlandó engedni, illetve, hogy ha a bevételek növelése érdekében valamilyen módon mégiscsak adót kell emelni, akkor csakis a fogyasztást terhelő adókat lehet. Orbán ebben a vitában azzal érvelt a fogyasztást terhelő adók - akkor még esetleges - emelése mellett, hogy az - ellentétben a többi adófajtával - tervezhetőbb, kiszámíthatóbb bevétel, hiszen nem kell behajtani, nem lehet elkerülni, "bemész a boltba, és megfizeted".
Ugyanebben a gondolatmenetben vetődött fel a képviselő szerint a luxusáfára vonatkozó elképzelés is, amely szerepelt az Orbán által hétfőn bejelentett, általa országvédelminek nevezett tervben is.
(Origó)