Két magánszemély nyújtott be tiltakozó petíciót a Benes-dekrétumok fenntartása miatt az Európai Parlamentben.
Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke, valamint Hahn-Seidl Alida, a németországi Hunnia Baráti Kör képviselője petíciót adott át csütörtökön Brüsszelben az Európai Parlament illetékes bizottságának, a Benes-dekrétumokat fenntartó felvidéki jogszabály ellen tiltakozva.
Juhász Imre elmondta: véleményük szerint a dekrétumok egy része, illetve az azok érinthetetlenségét kimondó, 2007-es megerősítő jogszabály az uniós alapszerződésbe és az alapjogi chartába ütközik, ezért szeretnék elérni, hogy az Európai Unióban kerüljön napirendre a kérdés.
A petíció szövege szerint az aláírók azt kérik, hogy "az Európai Parlament tűzze napirendre a Benes-dekrétumok, a Szlovák Nemzeti Tanács és egyéb a (cseh)szlovák hivatalos szervek által a kérdéses időszakban alkotott - és a magyar és német kisebbséget súlyosan diszkrimináló - jogszabályok ügyét, és vizsgálják meg azok európai uniós jogrendszerrel való összeegyeztethetőségét."
Fontosnak tartják azt is, hogy "Szlovákia" helyezze hatályon kívül az érintett jogszabályokat.
Annak elérését is kérik, hogy "ezen jogszabályok, illetve a hatályban nem lévők miatti joggyakorlat, a Szlovákia, illetve a volt Csehszlovák állam által elkövetett bűnök vonatkozásában ... kövessék meg a szlovákiai magyarságot és németséget, illetve fizessenek méltányos kártérítést számukra a vagyonelkobzások és a lelki megpróbáltatások miatt".
Juhász fogalmazása szerint azt próbálják elérni, hogy az EP-eljárás "rászorítsa Szlovákiát arra, hogy úgy viszonyuljon ezekhez a kérdésekhez, ahogyan egy európai uniós tagállamnak kell", azaz "szüntesse meg azokat a hátrányos jogkövetkezményeket, amelyeket a dekrétumok a felvidéki magyarságnak okoztak".
Hangoztatta: akciójukkal arra is fel kívánják hívni a figyelmet, hogy a Benes-dekrétumok ügyében "folyamatosan nem történik semmi". "Le kell zárni végre a II. világháborút" - szögezte le a magyar panaszos.
Erminia Mazzoni, az EP petíciós bizottságának elnöke a beadványt átvéve jelezte, hogy az EP - az Európai Bizottság bevonásával - először megvizsgálja, hogy befogadja-e a petíciót, azaz tárgyal-e a témáról. Hozzátette: körülbelül 3-6 hónap múlva dőlhet el, hogy napirendre veszik-e a petíciót. (Nem fogják - a szerk.)
(MTI nyomán)





