A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kapcsán tartott csütörtökön sajtótájékoztatót a Jobbik Miskolcon, egy étteremben.

A helyszínválasztás miértjére Szegedi Márton, a Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetője adta meg a választ. A politikus állítása szerint ugyanis egy nívós belvárosi étteremnek, a Dolce Vitának nagyon is sok köze van a B-A-Z megyei börtönhöz, ugyanis – mint a párt miskolci frakciója megtudta – egyes raboknak nem máshonnan, hanem egyenesen ebből a luxusétteremből szállítják a fejedelmi ebédet. A sajtó munkatársainak csodálkozására a frakcióvezető megismételte: „Miközben napjainkban az átlag miskolcinak a napi betevő megvásárlása is komoly gondot jelent, amikor az állam nem biztosít forrást a gyermekek vagy a kórházi ellátottak megfelelő étkezéséhez, akkor több mint botrányos, hogy a kormány az adófizetők pénzéből méregdrága étteremből eteti a rabokat”. Ezzel azt üzeni a Fidesz, hogy neki fontosabbak a bűnözők, mint a törvénytisztelő állampolgárok – hangsúlyozta Szegedi.
Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője arról beszélt, közbiztonságért felelős szakpolitikusként figyelemmel követi a miskolci büntetés-végrehajtási intézet munkáját. Ennek jegyében kért és kapott tájékoztatást a helyi börtönparancsnoktól a fogvatartottak élelmezésével kapcsolatban, melyből kiderült, a válság ellenére a raboknak az átlagosan napi kétszeri meleg étkezést biztosító hagyományos étlap mellett arra is van lehetőségük, hogy vegetáriánus, diabetikus, illetve vallási megfontolásból sertéshúsmentes étkezést kapjanak. Aki pedig izraelitának vallja magát, annak a több csillagos szállodákat megszégyenítő  Dolce Vita étteremből biztosítanak kóser menüt. „Ma a magyar állam jobb körülményeket biztosít a bűnözőknek, mint amit egy bérből és fizetésből élő miskolci lakos képes magának megteremteni. Ezáltal a börtön az arra hajlamosakat kifejezetten ösztönzi városunkban az újabb törvénysértések elkövetésére. Ennek is köszönhető, hogy Miskolc bűnügyi mutatói évről évre rosszabbak”- mutatott rá a politikus.
A Jobbik képviselői ezt követően felszólították a Fideszt, hogy számoljon le a jelenlegi bűnpártoló, az adófizetők pénzét felelőtlenül szóró büntetés-végrehajtási gyakorlattal, és a kormány haladéktalanul lásson hozzá a Jobbik által javasolt önfenntartó börtönök megvalósításához, ahol a rab csak annyit fogyaszthat, amennyit meg is termelt.
Egyben arra kérték Pintér Sándor belügyminisztert, álljon a nyilvánosság elé, és adjon magyarázatot a történtekre.
Frissítés: A Borsvezér.info nyilvánosságra hozta a börtönparancsnok levelét.
Eszerint eddig egyetlen rab kapott "kóser kaját" a Dolce Vitából (ami persze nem azt jelenti, hogy az utána következő fajtársak nem részesülhetnek ugyanebben a kiváltságban):
Az étlapból pedig kiderül: nem is élnek rosszul a miskolci cigánybűnözők (hálából a megerőszakolt, meggyilkolt, kinyomott szemű magyar nagymamákért) - sok becsülettel dolgozó magyar boldog lenne, ha minden nap ilyen ételek kerülhetnének az asztalára:

(Kuruc.info)
Kapcsolódó: