A kecskeméti Lajos atya végtelennek tűnő keresztényi türelmével, jó szándékával és örökségével élt vissza egy cigányasszony, aki 17,6 milliót húzott le 27 hónap alatt a káplánról. Az eltérő kultúrájú összesen 109 alkalommal kért eredményesen kölcsön a paptól.

"Aranka" és áldozata, a naiv pap
Esküszöm az élő Istenre, hogy visszafizetem neki. Ha még ma kiengednek, azonnal elkezdem csekken fizetni – szipogott tegnap a jelentős kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsított 54 éves Sz. Aranka. Előzőleg hisztizett kicsit a Kecskeméti Városi Bíróság folyosóján, majd a tárgyalás előtt még megátkozta a Bors fotósát.
Aranka gyakorlatilag huszonhét hónapon keresztül kapott rendszeres jövedelmet, kölcsönként címezve D. Lajos piarista káplántól. Az ügyész kiszámolta: átlagosan hét és fél naponként vette fel a kölcsönt, és az összesen 17,6 millió forintról minden tétel után írást készítettek. A bíróság százkilenc megállapodást vett számba tegnap. Fizetni azonban egyszer sem fizetett Aranka.
– Lajos atya temette el a férjemet 2005-ben – emlékezett vissza a csaló. – Első alkalommal 2009 novemberében kértem tőle kölcsön, de a kézzel írt megállapodásokat én elolvasni nem tudtam, csak aláírtam. Elképzelhető valóban, hogy összesen százkilenc alkalommal kaptam pénzt.
Aranka különböző mesékkel etette közben a papot. Olyan meggyőzően, hogy D. Lajos még a tegnapi tárgyaláson is szentül hitte: valóban dr. Nagy István és dr. Szabó Zsuzsanna ügyvéd hívogatta őt többször telefonon Budapestről, Aranka pénzügyeivel kapcsolatban. A nő azonban a rendőröknek végül bevallotta: Nagy István és Szabó Zsuzsanna is ő volt. Elváltoztatta a hangját, és így hívta fel a végtelenül naiv káplánt.
– Azt mondták az ügyvédek, hogy 2010 elején gyors egymásutánban meghaltak Aranka szülei – sorolta Lajos atya. – A temetési költségekre kértek pénzt. Majd Aranka testvére is meghalt, akitől összesen 10,5 milliót örökölt. Ahhoz kellett a pénz, hogy hozzáférhessen az örökséghez. Ezután Aranka elkeseredésében a szülei sírjánál akasztotta fel magát, de megmentette az ügyvéd. Végül azzal hívtak, hogy Aranka ötvenmilliós földterületet örökölt, és abból fizeti majd ki a kölcsönöket.
Lajos atya 12 milliót egy nagynénjétől örökölt ház árából adott, 5,5 milliót viszont maga is kölcsönkért 5-6 embertől. Elismerte: jó ideig mindent elhitt. Arankát tegnap gyorsított eljárásban mindössze 2 év börtönre ítélték, és vissza kell fizetnie a 17,6 milliót. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, Aranka és védője enyhítésért, illetve felfüggesztett büntetésért (!) fellebbezett.
(Bors nyomán)