A bírálat alapján rekonstruált Gyurcsány-dolgozat minden ponton egyezik volt sógora, Rozs Szabolcs dolgozatával - hangzott el a HírTV Célpont extra című műsorban vasárnap este. A televízió szerint a feltárt egyezések jelentősen erősítik a plágiumgyanút.

A HírTV Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálata alapján próbálta meg rekonstruálni az eltűnt 35 oldalas dokumentumot. Ennek során több olyan, a bírálatban jelzett hibát találtak, amelyek - még az oldalszámozás alapján is - megegyeznek Rozs Szabolcs négy évvel korábbi munkájában olvasható hibákkal, hiányosságokkal.
A televízió riporterei Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálatát olvasva úgy látták, az "olyan, mintha Gyurcsány sógorának, Rozs Szabolcs disszertációjának első 35 oldalára vonatkozna".
Ennek alátámasztására jelezték azt is, hogy a Gyurcsány-dolgozatot bíráló adjunktus felvetette, hogy a diplomamunka csak a szőlészetről szól, a borászatról nem, holott a mű címében ez is szerepel. Arra mutattak rá, hogy Rozs Szabolcs azonos című dolgozatában éppen a 35. oldaltól foglalkozik tételesen a borászattal, míg Gyurcsány Ferencé éppen itt ér véget.
A HírTV idézte az értékelés több, oldalszám-hivatkozást is említő pontját is; így például a Gyurcsány-dolgozat "a 11. és 12. oldalon ellentmondásosan ír a Balaton vizének mikroklímát befolyásoló hatásáról". Jelezték: Rozs Szabolcs dolgozatának épp a 11. és 12. oldalán is pontosan erről van szó.
A Célpont című pénteki műsorában foglalkozott Gyurcsány Ferenc főiskolai szakdolgozatának ügyével. Akkor azt közölték, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán.
A korábbi kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke azt mondta: valószínű, hogy olvasta a dolgozatot és merített is belőle.
Gyurcsány Ferenc 1983-ban házasodott össze első feleségével, Rozs Beatrixszal, és egy évvel később diplomázott. A nő bátyja, Rozs Szabolcs 1980-ban szintén A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel adott be szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskola földrajz szakán, csak úgy, mint 1984-ben a biológia-technika szakos Gyurcsány - derült ki a riportműsorból.
A balatonfüredi Rozs Szabolcs elmondta, a dolgozat saját kutatásaira épült, meglepte és nem tudja mire vélni, hogy Gyurcsány Ferenc is ezt a témát választotta, noha szavai szerint érdeklődési körük nem egyezett. Kérdésre válaszolva azt mondta, mivel akkoriban rokonok voltak, a politikus a házukban akár olvashatta is a dolgozatot, de neki erről nem volt tudomása.
A HírTV megkérdezte Gyurcsány Ferencet is, aki először nem tudta felidézni, hogy Rozs Szabolcs miről írt szakdolgozatot, sőt azt sem, hogy melyik szakra járt. Amikor azonban közölték vele, hogy volt sógora szakdolgozatának címe megegyezik az ő későbbi diplomamunkájáéval, úgy fogalmazott: olvashatta a dolgozatot, és ha így volt, "nagyon valószínű", hogy használta is. Arra, hogy a pécsi tanárképzőn vele együtt végző évfolyamtársainak a dolgozatai fellelhetők az egyetemen, az övé viszont nem, nem talált magyarázatot, és úgy fogalmazott: ez gyanús, de senkit sem akar megvádolni.
A Pécsi Újság hírportál korábban Geresdi Istvánra, a PTE Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, Gyurcsányé azonban hiányzik közülük.
A Pécsi Újság az után, hogy Schmitt Pál plágiumügye miatt lemondott a köztársasági elnöki tisztségről, egy kommentelőre hivatkozva azt írta: egyes híresztelések szerint a nyolcvanas években Pécsett a KISZ vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő Gyurcsány Ferenc úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot.
A volt kormányfő erre reagálva a Facebookon nyilvánosságra hozta a főiskolai és az egyetemi leckekönyvéről készült felvételeket. Ezekből az derült ki, hogy a tanárképző főiskolán jó minősítést kapott szakdolgozatára. Gyurcsány Ferenc 1990-ben a közgázon A gazdasági társaságok és a tőzsde működése címmel adott le disszertációt; diplomájának minősítése jó, a dolgozatra elégséges és közepes értékelést kapott.
Ez utóbbit a Pécsi Tudományegyetem április 11-i közlése szerint 1996-ban leselejtezték. A tájékoztatás szerint a volt kormányfő diplomamunkáinak címe, az azokra adott bírálat és érdemjegy, valamint a nyilvántartási szám megtalálható az érintett karok tanulmányi irataiban, a szakdolgozatok viszont már nem lelhetők fel az egyetemen.
Gyurcsány Ferenc április közepén azt közölte, hogy bár kereste őket, de sem a főiskolai, sem az egyetemi szakdolgozatát nem találta meg. Hozzátette, az egyetem közleményeivel megdőlt az a vád, hogy nem készített diplomamunkát.
Nincs meg Rozs Szabolcs dolgozata sem a pécsi tanárképző főiskola levéltárában, ahogy Gyurcsány Ferencét sem találja az intézmény - értesült az MTI Hírcentrum.
Rozs Szabolcs édesanyja, Gyurcsány Ferenc korábbi anyósa azonban balatonfüredi házuknál az MTI Hírcentrum munkatársainak meg tudta mutatni fia szakdolgozatának munkapéldányát - erről a Magyar Televízió esti Híradója számolt be.
Az asszony az újságíróknak beszélt fia egykori kutatómunkájáról, és azt mondta, a dolgozat kizárólag Rozs Szabolcs munkája volt, és elképzelhetetlennek tartja, hogy fia megengedte Gyurcsány Ferencnek, hogy azt felhasználja.
Gyurcsány Ferenc egykori anyósa elmondta azt is, a munkapéldány 1980 óta ott van a füredi ház egyik polcán, vagyis akkori veje bármikor láthatta, mert többször vendégeskedett a családnál.
Korábban írtuk: Kizárt, hogy engedélyt kapott volna ElQuró, hogy felhasználja korábbi sógora dolgozatát - megtalálták Rozs Szabolcs munkapéldányát
Az MTI Hírcentrum stábja megtalálta azt a szakdolgozatot, amit feltehetőleg saját szakdolgozatához használt fel Gyurcsány Ferenc.
A Pécsi Tudományegyetem tanárképzőjén Gyurcsány 1984-ben, négy évvel a sógora után adta be a szakdolgozatát. Ugyanazzal a címmel, mint korábban Rozs Szabolcs, vagyis korábbi sógora. A főiskola levéltárában nem találják a dolgozatot. Igaz, összes évfolyamtársáé megvan. És nem találják Rozs Szabolcs négy évvel korábbi dolgozatát sem. Erről számolt be még pénteken este a HírTV célpont című műsora.
Gyurcsány Ferenc tegnap a Facebook oldalán azt írta: sok anyagot talált a szőlészetről és a borászatáról az akkori felesége szülői házában Balatonfüreden. Ezért írta ebből a témából a szakdolgozatát. Kijelentette: "Hogy köztük volt-e Szabolcs dolgozatának kézirata, fogalmam sincs. Ha igen, biztosan olvastam. Ha olvastam, bizonyára felhasználtam. Ha használtam, szeretném hinni, hogy tisztességesen megjelöltem a forrást" - írta Gyurcsány a közösségi portálon.
Az MTI Hírcentrum megtalálta Rozs Szabolcs szakdolgozatának munkapéldányát. A hatvanoldalas dolgozatot Gyurcsány Ferenc korábbi anyósa mutatta meg a stábnak. Az asszony azt mondta: kizárt, hogy a fia engedélyt adott volna Gyurcsány Ferencnek, hogy felhasználja a dolgozatát.
Gyurcsány Ferenc 1990-ben a pécsi közgazdasági karon is diplomázott. Az egyetem viszont hat évvel a védés után, vagyis 1996-ban leselejtezte azt a dolgozatát. Két hete Gyurcsány Ferenc azt mondta: sem a tanárképzős, sem a közgazdász szakos dolgozatát nem találja otthon. Akkor így kommentálta a volt miniszterelnök:
- Be kell valljam, egy csöppnyi lelkiismeret-furdalásom nem lesz akkor sem, ha nem találnám meg, de keresem.
(Duna Híradó - MTI nyomán)
Kapcsolódó: