Levelet írt Wieselnek Gyurcsány Ferenc, amelyben a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Nobel-békedíjas zsidó visszaküldi a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést.
"Mély szomorúsággal olvastam Kövér Lászlóhoz, a Magyar Országgyűlés elnökéhez intézett levelét, amelyben bejelenti: lemond a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjéről, amellyel 2004-ben tüntette ki Önt az azóta elhunyt Mádl Ferenc köztársasági elnök" - kezdi Wieselnek címzett levelét Gyurcsány.
"Szomorúságomnak nem csak az az oka, hogy magam is tagja voltam a kormánynak, amely Önt a kitüntetésre fölterjesztette, hanem mindenekelőtt az, hogy levelének, mellyel gesztusát megindokolja, egyetlen állítását sem tudom vitatni" - teszi hozzá a szemkilövető kormányfő.
Gyurcsány azt írja, a magyar nép természetesen nem náci és nem antiszemita, "noha antiszemiták és nácik, mint Európa minden országában, Magyarországon is vannak". Szerinte tény az is, hogy, mint az egykori keleti tömb más országaiban, Magyarországon is "elmaradt a megtisztító szembenézés a holokauszt tragédiájában viselt felelősséggel".
"A magyar társadalom immunrendszere ezért kevésbé képes ellenállni az ordas eszmék fertőzésének" - fogalmaz a DK elnöke. "A közel egymillió magyar haláláért felelősséget viselő Horthy Miklós kultusza azonban nem azért terjed viharos sebességgel, mert erre társadalmi igény mutatkozik: a róla elnevezett közterületekről, a tiszteletére emelt szobrokról a kormány érzékelhető bátorítása mellett olyan önkormányzatok döntenek, amelyekben a mai kormányzó pártoké és szövetségeseiké a többség."
Gyurcsány levelében hozzáteszi, Kövér László és Szőcs Géza nem társadalmi nyomásra avatta jelenlétével és aktív részvételével politikai eseménnyé az "antiszemita, nyilas író, Nyirő József" kegyeleti szertartását. Szerinte nem a szülők, vagy a pedagógusok követelésére emelt be az oktatási tárca "középszerű, vagy annál is gyengébb náci és nyilas szerzőket az irodalom iskolai tananyagába és cserélt le abban zsidó szerzőket antiszemitákra".
"Nem. Mindez a mai, magát jobbközépnek valló magyar kormányzat cinikus és felelőtlen próbálkozása, hogy a minden területen kudarcot vallott kormányzásuk kiváltotta társadalmi elégedetlenséggel, szembesülve, fogyatkozó politikai támogatásukat szélsőjobboldali szavazatokkal pótolják ki" - írja.
"Tisztelt Wiesel Úr! Az Ön levele és a kitüntetés visszaküldésével gyakorolt gesztusa különösen fontos valamennyi magyar demokrata számára. Magyarországon belül és kívül egyaránt arra figyelmeztet, hogy a magyar jobboldallal semmiféle közösség nem vállalható. Abban a reményben zárom soraimat, hogy most visszaküldött kitüntetését a közeljövőben, egy demokratikus és a szélsőségekkel szemben megalkuvás nélkül föllépő magyar kormányzat kezéből ismét elfogadja majd" - zárul a levél.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: