A kormányszóvivői iroda szerint a Közgép a 2002-2010 közötti szocialista-szabad demokrata időszakban erősödött meg a piacon, munkájával kapcsolatban kifogás nem volt, és az elmúlt öt évet tekintve ma sem bír nagyobb részesedéssel, mint például a Strabag.
A szóvivői iroda mindezt azután írta az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy a nap folyamán az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) is a Közgépről tartott sajtótájékoztatót. Az LMP frakcióvezető-helyettese, Karácsony Gergely lemondásra szólította fel Gajdos Róbertet, a Közbeszerzési Hatóság elnökét, mert a párt szerint nem a magyar állampolgárok, hanem a Közgép Zrt. érdekeit képviseli; a DK alelnöke, Molnár Csaba pedig arról beszélt: pártja bizonyítottnak látja, hogy a Fideszhez és a párt volt pénztárnokához, Simicska Lajoshoz köthető Közgép Zrt. több mint háromszáz milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket az Orbán-kormány első két évében.
A kabinet a közbeszerzésekkel kapcsolatban három dolgot tart fontosnak: a közbeszerzést elnyert cég tartsa be a törvényeket, végezze el a munkát, és fizesse be az adót - írta közleményében a kormányszóvivői iroda, hozzátéve, hogy éppen ezért a kabinet céljait "teljes mértékben támogatják a közbeszerzés területén végzett európai uniós vizsgálatok".
Az ellenzéki állításokkal szemben - folytatták - a Közgép a 2002-2010 közötti szocialista-szabad demokrata időszakban erősödött meg a piacon, más cégekkel ellentétben munkájával kapcsolatban kifogás nem volt, és az elmúlt öt évet tekintve ma sem bír nagyobb részesedéssel, mint például a hazai, építési piacon szintén jelenlévő Strabag.
"A kormány értetlenül áll az ellenzék azon magatartásával szemben, hogy folyamatosan egy magyar tulajdonú, Magyarországon foglalkoztató és Magyarországon adózó cégcsoportot támad, miközben ugyanakkora, korábban még jelentősebb részesedéssel bíró nemzetközi cégeket pedig nem" - írta a szóvivői iroda, hangsúlyozva: Magyarország érdekelt abban, hogy a gazdaság legfontosabb területein hazai tulajdonú, magyar embereket foglalkoztató, az adójukat a Magyar Államkincstárba befizető cégek erősödjenek meg. "Éppen ezért a kormány - az ellenzékkel szemben - üdvözli, hogy a MOL, az MVM, a Richter és más fontos vállalatok mellett a gazdaság újabb területein is láthat magyar cégeket megerősödni. Aki ezt támadja, az vagy nem látja a valós nemzeti érdeket, vagy rövidtávú pártpolitikai haszonszerzés mozgatja" - zárták közleményüket.
(MTI)