Alább olvasható a szervezők szerkesztőségünknek küldött beszámolója:
A Kárpát Haza Őrei Mozgalom a mai napra szimpátiatüntetést hirdetett meg a cionisták által meghurcolt Csatáry László mellett, akit méltatlanul jelenleg is házi őrizetben tartanak. Megemlékezésünket a Himnusz közös eléneklése után 15 perces szimpátiacsenddel folytattuk, majd a végén, a Szózat és a Székely himnusz eléneklése után, vitéz Juhász Antal nemzettestvérünk egy verssel köszönt el Csatári bácsitól.
Ezek után flashmob "műfajban" átmentünk a Naphegy utca 21. szám alatt lakó Mátsik ügyész lakása elé, akit a kettős mércének köszönhetően semmiféle retorzió nem sújt. Megpróbáltunk pár szót váltani vele, de nem volt hajlandó velünk semmiféle diskurzust folytatni, majd a rend héber őreit is kihívta.
Amíg ott tartózkodtunk, végig kerestük a társaságát, itt ismét elhangzott egy vers nemzettestvérünktől, majd két bajtársnő kis furfanggal bejutott a házba, s megtalálták a lakását. Ajtaja előtt állva próbáltak ismét vele beszélgetni, de akkor sem mert ajtót nyitni.
Mint a mai példa megmutatta, él még a magyar összetartás, és nem hagyunk senkit az út szélén, főleg nem igaz magyarokat!
Rólunk bővebben: www.karpathazaorei.hu
Csak azért is adjon az Isten egy igazán szebb magyar jövőt!
Horka Sándor
a Kárpát Haza Őrei Mozgalom vezetője
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom