Miután a Hír TV Panaszkönyv című műsora forgatott az Ozora fesztiválon működő drogtanyán, a rendőrség is lépett. A televízió munkatársának bejelentése után csütörtökön rajtaütést tartottak a hatóságok, majd visszavonták a sárbogárdi rendőrkapitány megbízatását. A rendőrség vizsgálja, hogy bezárhatják-e a 13 éve működő rendezvényt, ahol "nem érvényesek hazánk törvényei".
Zoom
Motorháztetőről, autóból árult kábítószert is találtak a rendezvényen. A riportert többféle droggal is kínálták. A bejáratnál ugyan rendőrök posztoltak, a rendezvény területén azonban nem ellenőriztek. A Hír TV munkatársa szerdán bejelentést tett a rendőrségen, de a hatóság csak másnap intézkedett. Csütörtökön a rendőrök razziát tartottak a fesztiválon. A rendezvény 13 éve működik magánterületen, a vendégek többsége külföldi.
Bezárnák
Mint Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, az országos rendőrfőkapitány visszavonta a sárbogárdi rendőrkapitány megbízatását és vizsgálatot rendelt el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon a csütörtöki rendőrségi razzia után.
A rajtaütésen összesen 480 hatósági ember vett részt, és négy embert vettek őrizetbe kábítószerrel való visszaélés gyanújával. A rendőrök további 39 embert állítottak elő és kábítószergyanús anyagokat, kábítószer adagolásához, terjesztéséhez, fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak. A szóvivő beszámolt arról, hogy a fesztiválon egy külön drogutca volt, ahol a lakókocsikon feltüntették, milyen kábítószereket lehet ott kapni. Az esemény szinte valamennyi résztvevője, valamint a négy őrizetbe vett ember is külföldi – jelentette be a szóvivő. A rendezvény vasárnapig tart, a rendőrség vizsgálja, hogy idő előtt bezárhatják-e.
Előre tudtak a rendőrökről
Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője állampolgári bejelentésről nem beszélt, elmondása szerint már több hónapja dolgoztak az ügyön. „A Nemzeti Védelmi Szolgálatnak voltak információi arról, hogy ezen a fesztiválon nagy mennyiségű kábítószer-fogyasztás, illetve -terjesztés folyik, azt is mondhatnám, hogy ezt az akciót egy több hónapos operatív felderítés előzte meg” – fogalmazott Garamvölgyi László.

A rendőrség 2,5 kilogramm marihuánát, 25 csomag meszkalint, 40 darab ecstasy tablettát, 50 gramm hasisgyantát, 5 gramm kokaint és további jelentős mennyiségű, még nem azonosított, kábítószergyanús anyagot, valamint kábítószer adagolásához, terjesztéséhez, fogyasztásához szükséges eszközöket foglalt le a helyszínen.
A fesztivál mintegy 50 hektár területén péntek délután is tart a helyszíni szemle és a terület átvizsgálása, mert a rendezvény szervezőinek lovasokkal, motorkerékpárosokkal működtetett „hírlánca” segítségével a rendőri egységek mozgását megérkezésük előtt néhány perccel jelezhették.
Máshol nem láttak ilyen szabadságot
A Tolna megyei Ozora közelében fekvő Dádpusztán minden év augusztusában állam virágzik fel, majd tűnik el egy hét múlva. Önálló, hiszen itt mintha nem lennének érvényesek hazánk törvényei. Nem látni hirdetéseket, de megtalálható az, ami a magyar állampolgárnak tabu: miközben zakatol az elektronikus zene, tízezrek válogatnak a drogpiac széles kínálatából. Az állam neve Ozora fesztivál, hivatalos nyelve angol, államformája anarchia.
„Itt nyugodtan bulizhatsz, mindent megkapsz hozzá” – mondja Josszi, aki az izraeli Haifából utazott hazánkba. Izrael évek óta trance-nagyhatalom, a drogfogyasztást pedig, legalábbis az ottani rendezvények területén, liberálisan kezeli a hatóság. „Piac viszont még nálunk sincs” – folytatja, Josszi, ilyen szabadságot eddig csak az itteni fesztiválon látott.
Zoom
Ozora fesztivál
Az 1999-es napfogyatkozás áttörést hozott a trance-zenén nevelkedett, sajátos pacifista elveket valló magyar hippikultúra fejlődésében. Az azóta legendássá vált Ozora melletti tanyán akkor rendezték meg az első olyan pszichedelikus fesztivált, amelyre több ezren látogattak el a világ különböző pontjairól. A gyors sikert néhány év szünet követte, majd 2004-ben egy fiatal csapat meglátta a sajátos hangulatú helyszín és az alternatív örömökkel kecsegtető partikultúrában rejlő további lehetőségeket. Bár az első Ozora fesztiválra csak hétszázan mentek el, a következő években ugrásszerűen nőtt a látogatók száma – tavaly csaknem harmincezren voltak. Miközben Magyarország legnagyobb fesztiválja, a Sziget húsz év alatt sem tízszerezte meg látogatottságát, az Ozora hét év után a negyvenes szorzóval büszkélkedhetett.
(MNO nyomán)