A busz elindul, mikor hősünk, felnézve, egy fölé magasodó alakot lát. Mintha Kajafás állna ott, fagylaltját nyalogatva. Hősünk fölé hajol, és pökhendi fölénnyel, jól tagolva közli: „Máskor ne az ajtóban udvariaskodjon (!), mert nem tudnak mások felszállni.”

Választ kap Kajafás: „Fagylaltot sem lehet felhozni a buszra” (ami jogos, hiszen ha leejti, mások ruhája szenvedi kárát.) Ez azonban nem zavarja, önelégült vigyorral szorongatja a tölcsért. Vérlázító pökhendiség, szinte süt belőle: „Nekünk mindent szabad; kioktatni, kifogásolni, fagylaltot zabálni, ahol tilos és a többi...”

Aztán a „kajafási mosoly” jelzőn kicsit eltűnődik, tépelődik, majd lehajolva a fagylaltot akarja gyömöszölni a másik fotómasinájába... Némi svédtorna következik, a gép szerencsére megússza, a fagylalt a szomszédos ülésen rettegő asszony ölében landol... Majd jó Kajafásunk jobbnak látja azért odébb tenni hájassságát, és ugyanolyan pofátlan módon másokat gátol a buszon való közlekedésben.

Teheti. Mert ő: Kajafás... Neki, nekik mindent szabad...

Sajnos amikor megszakadt a felvétel (a dulakodáskor kiesett az akkumulátor a gépből), még hősünk képébe is belemart a másik kezével, azt üvöltözve:

„A zsidó szó az bűncselekmény!” (Ami persze nem így van. De ha így megy tovább, sokszor felmerülhet: zsidóul viselkedni viszont már talán az…) Ezért a szünet, amikor hallatszik a hölgy hangja a felvételen, ami talán azért igazolja valahol az eset hitelét...

Igen, mint írtam fentebb: Kajafásnak, neki, nekik mindent szabad mifelénk mostanában. Az őshonos magyar? Örüljön, ha ülhet a hátsóján. És ne udvariaskodjon, mert az Jeruzsálem környékén nem tetsző gesztus. És örüljön a többi is, mert még fagylaltot is kaphat. Ingyen. Ha máshová nem, hát az ölébe...