Én a Flextronics Kft. budapesti gyárában dolgozom. A zalaegerszegi telephelyen 1100, a sárvári telephelyen 400 alkalmazott után nálunk is csoportos létszámleépítésre került sor. Februárban 400 ember munkája került veszélybe. A cég dolgozóinak szánt tájékoztatás szerint 100 embert küldenek el. Nos, ez a szám már rég sokkal több lett. A legtöbb elküldött ember évek óta a cég alkalmazásában állt, és megdöbbentek a kiválasztás tényéről. A budapesti leépítésről a médiában persze mélyen hallgatnak, elvégre "munkahelyteremtés van".

Arról is mélyen hallgat a média, hogy az egyes területeken elrendelt (a Munka törvénykönyvében megengedett) munkaidőkeret miatt a dolgozók hetekig 12 óráztak, 7 napból 5-öt. Sokszor azt sem tudva, hogy éppen milyen nap van. Két műszak között enni és aludni jártak haza. Több ember idegileg és testileg is teljesen kimerült. Negyedévi elszámolásoknál valamiért a fizetés összege ritkán egyezett az elvégzett munka értékével.

A csarnokokban nyáron 30-35 fok van, télen pedig néhol 15 fok a termelési területeken. Légkondicionáló persze csak az irodai dolgozóknak jár, a munkásoknak csak a mentő jut, ami nyári napokon elég sűrűn látható a bejáratnál.

De persze nekünk büszkének kell lennünk, amiért ennél a cégnél dolgozunk. Mire is kellene büszkének lenni?
- Sokak fizetése nem éri el a nettó 100.000 forintot. Albérlet és rezsi kifizetése után a megmaradó összeget nem nagyon kell beosztani.
- Munkahelyi megbecsülés nincs, egyenlő és korrekt elbírálás nincs.
- Az üzemi tanács semmit nem tesz a dolgozók érdekének megóvása céljából.
- A vezetőség fizetése több műszak bérét fedezné.

A nagyobb cégnél dolgozóknak semmi esélye nincs. Miért lenne esélye, ha az állam csak a multik érdekeit nézik? Munkaidőkeretben történő kizsákmányolás, nevetséges fizetés, bérlettámogatás elutasítása, munkavédelmi szabályok átértelmezése és be nem tartása.

Hosszú lenne még a lista.

2013-ban elértük azt a szintet, hogy aki dolgozik azt büntetik, saját lakásról már álmodni sem merünk, a nyaralást pedig már meg sem említjük.

De persze büszkék vagyunk arra, hogy hónap végén még be tudunk bliccelni a munkahelyünkre, és talán még egy kiflire is futja.

Én egy dolgot nem értek. Miért éri meg az államnak az, hogy a frissdiplomások külföldön kamatoztatják a megszerzett tudásukat, az adófizető polgárok is igyekeznek külföldön munkát vállalni. A tisztelt kormány miből fogja eltartani az itthon maradt nyugdíjast? Miből fogják fedezni az ingyenélő, minden segélyt megkapó réteg növekvő igényét? Szégyen és gyalázat amit megtehetnek velünk.

Sajnálom, hogy levelem furcsára és hosszúra sikeredett, de a nemlétező poharam betelt.

Szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat a budapesti Flextronics üzemmel kapcsolatban.

Nem akarom az időtöket húzni a Flextronics történelmével, a lényeg, hogy többek között itt történik a HP, a Dell, a Toshiba asztali számítógépek, laptopok, netbookok alkatrészeinek cseréje, ezen kívül még elég sok más cégnek is történik itt összeszerelő munka.

Tavaly jelentkeztem a Flextronics által feladott álláshirdetésre, mely szerint diagnosztikus operátorokat keresnek. Fel is vettek a HP-Wur projectre (aminek lényege, hogy a HP asztali számítógépek, laptopok, notebookok alkatrészeinek a cseréjét kellett végezni). Nem kívánok a fizetésről beszélni, nem volt rengeteg, de ilyen fizetésért - akkor még naivan így gondoltam - jobbat nem találhatok. Hát nem így lett sajnos.

Kezdődött egy pár hetes betanulási időszakkal, ami arról szólt, hogy rossz állapotban lévő laptopokat kellett egész nap szétszedni-összerakni. Egy mérnököt rendeltek ki mellénk, hogy ellenőrizze az összeszerelési minőséget, illetve hogy instrukciókkal lásson el minket. (Megjegyzem, ő volt az egyetlen normális ember annál a cégnél.)

Ezt követően bekerültem a "sorra". Ez azt jelentette, hogy asztalnál ülve vagy állva kellett a gépek alkatrészeinek a cseréjét megoldani. A dolgot nehezítette, hogy darabszámra kellett dolgozni: napi 15 első és második teszten is tökéletesen átment megszerelt gépet kellett felmutatni. Ezzel nem volt gond, mert ugyanúgy egynek számított egy 20 perces alaplapcsere is, mint egy fél perces hdd door-csere.

Mondhatnánk, hogy könnyű lehetett, de néhány dolog közrejátszott abban, hogy a 2 teszten átment, 15-ös darabszámot lehetetlen legyen véghezvinni. Ugyanis a régi, rutinos dolgozók összejátszottak az anyagosokkal, így ők kapták a könnyű munkát, ezáltal napi 20-30 leszerelt gépük volt. Ebből következik, hogy az újoncoknak csak az alaplapcsere, kijelzőcsere jutott. Ez nem is baj, hisz úgy tanulja meg az ember ha csinálja, de egy kijelző cseréje 20-30 perc, és ha egész nap azt csinálja, akkor lehetetlen elérni a 15-ös darabszámot, hisz ennél többet kellene csinálni, hogy a teszten visszabukott darabokkal együtt is meglegyen a szükséges darabszám.

Szereléshez abszolút nem értő műszakvezető járt körbe folyamatosan, és stresszelte az új dolgozókat, hogy sajnos nem elég a darabszám, így hamar el fogunk búcsúzni egymástól. Az új dolgozók tehát próbáltak keresni könnyebben szerelhető gépeket, aminek a vége vagy az lett, hogy a műszakvezető leordította őket, hogy mit járkálnak, soha nem lesz meg a darabszám így, vagy pedig a rutinos kollégák haragját vívták ki: nehogy már elvegye előlük a könnyű szereléseket. Mondanom sem kell, hogy ilyen folyamatos stressz alatt nem lehet teljesíteni. Ez a minőség és az egészség rovására ment.

Az étkezési idő 8 óra alatt 1x10 perc és 1x5 perc volt. Ezzel az volt a probléma, hogy a termelés le volt választva az épület többi  területétől (pl. étkezde, szekrények, büfé), így amikor eljött a szünet ideje, akkor egy mágneskapus biztonsági ellenőrzésen kellett sorban állni, átesni a mágneskapus biztonsági átvizsgáláson (adott esetben a manuális és kézi fémdetektoros személyátvizsgáláson), és csak ezután lehetett elmenni a szekrényhez, a büfébe vagy az étkezdébe.

Sokszor 5-8 perc kellett, hogy az ember átjusson az átvizsgáláson, ami a szünetidőből került levonásra, így 2-3 perc alatt kellett eljutni az étkezdébe, a mosdóba + visszaérni. Ez lehetetlen volt még úgy is, hogy az emberek rohantak, hogy visszaérjenek, hisz a műszakvezető már a kapuban azt leste, ki nem jön időben. A későn érkezőket, mondanom sem kell, nagyon csúnyán leteremtette, így ijedtükben kezükbe hagyván a telefont, pénztárcát mentek be a termelésre. Hiába vették észre azonnal a kezükben levő telefont, pénztárcát, miután bejutottak, ezért már automatikusan fegyelmi járt, mivel nem lehetett semmit bevinni.

Sajnos más elfogadhatatlan módszerekkel is éltek. Sokszor előfordult, hogy a túlóra bejelentésének másnapján kellett menni túlórázni. Az is előfordult, hogy nem volt meg az elvárt pihenőidő két műszak között. Megtörtént ugyanis, hogy hétfőn este 6-ra kellett bemenni kedd reggel 6-ig. Kedd este 6-ra kellett menni szerda reggel 6-ig, majd aznap szerdán vissza kellett menni kettőre este 10-ig. Mondanom sem kell, milyen kimerültséget eredményezett ez, hisz szerdán reggel 8-ra értem haza,11-ig aludhattam, mert a déli vonattal már mennem kellett, hogy beérjek 2-re.

Természetesen csütörtökön és pénteken is be kellett mennem reggel 6-tól 14:00-ig.

Az már csak semmiség, hogy akkor közölték velem azt, hogy nem tartanak a munkámra igényt, mikor már letelt a munkaidőm fele.

Sziasztok, megosztanám én is élményeimet.

Én 4 évet húztam le a raktárban, és ott is a kiszállítási részlegen. Igazából problémák nem voltak, míg nem érkezett egy új logisztikai atyaúristen, aki úgy gondolta, megmutatja, milyen fából is faragták.

Kapásból egy december 31. délutános műszak elrendelésével nyitott. A gyárban senki nem volt, de a kiszállítás teljes létszámmal felsorakozott a semmiért.

A problémák akkor kezdődtek, mikor mindenkit különböző projektekre osztottak ki, és a termelésvezető keze alá tartoztunk. Amit korábban három vagy négy ember csinált, azt ráakasztották egy ember nyakára. Segítséget természetesen csak akkor kaptam, mikor már a termelésvezető nyaka körül szorult a hurok. Sok mindent elvártak. Nyomj le 13-14 órát nap mint nap, úgy hogy természetesen nem fizetik ki, hanem a "majd lecsúsztatod" szöveg lépett életbe.

Ami természetesen lehetetlen volt, hiszen ezzel csak saját magam szívattam meg. A lényeg az, hogy elég kemény követelmények voltak, elég sok mindent elvártak, amit kellett, meg is csináltam rendesen. Időre bent kellett lenni, hogy a kiszállítás rendben legyen, de természetesen a felgyülemlett árut sem hagyhattam ott, azt is meg kellett csinálni valakinek. A probléma ott kezdődik, hogy a bent maradt órák szépen lassan összejöttek. 300-400 vagy még több plusz órám van bent jelenleg. Most, hogy elbocsátottak, rákérdeztem, hogy mi lesz ezekkel az órákkal.

A hr-vezető válasza csak annyi volt, hogy a vonat miatt írásban én kértem, hogy egy órával előbb kezdhessem a délutános műszakot! Csak erről én nem tudok...

Valamint azt, hogy a Flex nem melegedő, hanem egy munkahely, ahová dolgozni járnak az emberek. Állításuk szerint a rendszer egy plusz órámat sem tartalmazza már. Furcsa, ugyanis csekkolókártyánk van, és a rendszer mindent eltárol.

Ez a cég hatalmas "open door politikája". Simán megteszik, hogy így beszélnek az emberekkel, akik tulajdonképpen az ő fizetésüket is megkeresik.

Sok machináció megy ott csak azért, hogy a munkásokkal kitoljanak, és ott zsigereljék ki őket, ahol tudják, persze úgy hogy ezt a későbbiekben ne tudjuk bizonyítani.

Volt olyan projekt, ahol a dolgozók 3-4 hónap után kapták csak meg a túlórapénzüket. Természetesen azt is csak nyögvenyelősen.

Hogy is van ez? A kisemberrel bármit meg lehet tenni?

- Se munka, se pénz: kizsákmányolás az Óbudai Sütőipari Zrt.-nél is - olvasónk levele a valóságról

- Volner: A magyar emberek adóforintjaiból támogatjuk a világ leggazdagabb vállalatait, egyebek mellett a bankszektor cégeit

- 2004 óta 160 milliárddal tömte ki a multik zsebét a mindenkori kormány "munkahelyteremtési támogatás" címén

- Átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű cégek jutnak EU-s támogatásokhoz - a Jobbik vizsgálatot követel

- "Orbán Mercedese" - a gyárban dolgozó olvasónk leírja, aminek titokban tartásáért mindent megtesz a vezetőség