A Stuttgarti Magyar Kultúrintézet (UKI) kb. 1 hónappal ezelőttig volt vezetője, dr. Ódor László meghívta az ez évi október 23-i ünnepélyre Pozsgay Imrét díszvendégnek és ünnepi szónoknak.

Engedjék meg, hogy idézzek Pozsgay Imre cikkéből, ami 1957. dec.15-én jelent meg a Petőfi népe című kecskeméti újságban. A forradalmárokat így jellemzi : "Tépett szájú, hasított körmű, sok kis senki, háta mögött még több úri bitanggal"; "Nagy Imre, akinek szellemi képességeit csak egy adóvégrehajtó karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban"; "Végig azt hitte, ő a vezető, pedig csak úgy táncolt, ahogy Mindszenty és a hozzá hasonlók fújták."*

Folytathatnánk az idézeteket a botrányos tartalmú cikkből, amivel a kommunistáit még kíméletlenebb megtorlásra igyekezett hangolni.

Miután Pozsgay Imrét írásával szembesítettük - amit nem is tagadott - az este őt és meghívóját élesen kritizáló hangulatban folytatódott.

Pozsgay Imre meghívása provokatív és sértő volt nekünk, stuttgarti magyaroknak.

Levelünk célja, hogy az 1956-os forradalmunkat máskor és máshol ne érhesse ilyen sérelem.

Üdvözlettel, a stuttgarti magyarok nevében,

Káplán György és Bárdos Tibor

Stuttgart, 2013, október 31

Az új oktatási év megindultával, különböző szemináriumokon ismét napirenden van a múlt évi ellenforradalmi események értékelése. Elkerülhetetlenül szembetaláljuk magunkat azzal a problémával, minek tekintsük: forradalomnak vagy ellenforradalomnak az 1956. október-novemberben történteket? Tisztáznunk kell a fogalmakat annál is inkább, mert egyszerű emberek szájából ma is gyakran hallunk olyan kijelentéseket, hogy a „forradalom” alatt ez, vagy az történt, stb. ….

Legtöbb, hasonlóan beszélő ember jóindulatához semmi kétség nem fér, csupán úgy rögződött bennük a forradalom fogalma, hogy az egyenlő a felfordulással, káosszal, mindenfajta társadalmi rendetlenséggel. Nem is gondolnak arra, hogy az igazi forradalom rendet jelent, egy új társadalom születését, mely természetesen a régi legyőzésével jöhet csak létre. Ebben a tekintetben minden forradalom egyforma volt. A régi termelési viszonyokat újakkal váltotta fel. A régi uralkodó osztály hatalmát egy eddig, legalábbis politikai tekintetben az elnyomott osztály uralmával helyettesítette. Így történt ez a szocialista forradalomban is, azzal az igen lényeges különbséggel, hogy míg minden előző forradalomban a kizsákmányolás régebbi formáját annak újabb formája váltotta fel, addig a proletárforradalom alapvető célkitűzése a kizsákmányolás teljes felszámolása.

Röviden és igen vázlatosan ezek a szocialista forradalom ismérvei. Azon senki nem vitatkozik, hogy ezek a követelmények megfelelnek-e az elnyomott milliók érdekeinek. Méla szkeptikusok hosszas töprengés után csupán azt a kérdést szokták nekünk szegezni: mindez megvalósítató-e? Kérdésükből az is kiérzik, hogy ők nem nagyon hisznek benne. Persze a Szovjetunió sorozatos sikerei után egyre könnyebb igennel válaszolnunk.

Én most mégsem ezekkel a kétkedőkkel szeretnék vitatkozni, hanem azokkal, akik a tavalyi októberi eseményeket is szeretnék forradalommá: „Egyetlen Magyar Nemzeti Forradalommá” kozmetikázni. Könnyű nekik, hiszen olyan sajátosan „magyar nemzeti” intézménytől kapják az ideológiai támogatást, mint a Szabad Európa rádiója, mely viszont a legmesszebbmenőkig élvezi a „legmagyarabb magyarnak”, Dulles János óhazai gazdálkodónak és politikusnak erkölcsi és anyagi támogatását.

Nehezebb nekem, mert ily tekintélyes pártfogók híján kénytelen vagyok a száraz és élvezhetetlen tényekre támaszkodni, melyek – tudjuk jól – csak a józan ész kicsiny, bár de egyre hatalmasodó birodalmában jutnak, érdemükhöz méltó megbecsüléshez.

Nézzük hát a forradalmat! Megfeleltünk-e 1956. október 23-ig a szocialista forradalom követelményeinek? Mielőtt még bizonyítanák, nyugodt lelkiismerettel merem mondani: igen. Mert, ha hibáztunk is, azért a tulajdon-viszonyokat sikerült úgy megváltoztatni, hogy abban sem Mindszenty, sem herceg Eszterházi nem nagy örömüket lelték. Ez magában is elég határosan bizonyítaná igazunkat, még ha a többi, igen jelentős eredményt: a munkásosztály vezető szerepét, a kulturális forradalmat, a fokozódó anyagi jólétet elhallgatnám is. De minek hallgassak róluk, mikor ezek az eredmények mind a szocializmus irányába mutattak, mind azt bizonyították, hogy 1947-48-ban sikeresen hajtottuk végre szocialista forradalmunkat.

És jött 1956. október 23. Lopva, alattomosan közeledett. Sunyi bábáinak száján egy percre sem halkult el a szocializmus igéje, miközben egy nyáron át járták a Petőfi-rondót, „nemzeti sajátosságaink” körül, azzal a magasztos céllal, hogy kiküszöböljék a szocializmus építésében elkövetett hibákat. – Majdnem sikerült nekik még a szocializmust is kiküszöbölni.

Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött még több úri bitanggal, megcsinálta az „Első Hazai Nemzeti Forradalmat”, melyet kis híján „Nemzeti Szocialista Forradalomnak” neveztek. A szociális elemet Mindszenty – Pehm József képviselte benne, a nemzetit pedig Lőwenstein herceg. Hogy mégsem „nemzeti szocialistának” keresztelték vívmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy e két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes emberben és ők nem látták még időszerűnek e hányingert kiváltani.

Lehetett-e nálunk forradalom 1956. októberében? Hová vezethet nálunk a termelési viszonyok megváltoztatása és az uralkodó osztály megdöntése? – (Mondjuk, hogy a forradalom ezt jelenti.) Ilyen lépés nálunk csakis visszafelé, a kapitalista viszonyok és a burzsoá uralom visszaállításához vezethetett és vezetne ma is. Ez viszont színtiszta, steril ellenforradalom.

Miért kellett mégis forradalomnak álcázni azt, ami annak éppen az ellenkezője volt? Nagyon egyszerű ennek a magyarázata. Tudjuk jól, hogy a szocializmus vívmányai, minden elkövetett hiba ellenére, mély nyomokat hagytak a dolgozó nép gondolkodásában. A magyar munkásosztályt és a parasztságot nem lehetett volna nyílt rábeszéléssel a gyárak, vagy a föld visszaadására rávenni. Ez ellenforradalom, először szociális demagógiával, félrevezetéssel, hatalomra akart kerülni és ebből a hatalmi pozícióból aztán fellépett volna a dolgozó milliók érdeke ellen.

Kinyújtotta volna a kezét a földért, a gyárért. Az ellenforradalmi porhintést elősegítették a párton belüli árulók és revizionisták is. A „nemzeti Forradalom” olyan nevezetesen renegátot sorolhatott „vezetői” közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehér-terror napjaiban.

Legérdekesebb a dologban, hogy végig azt hitte, ő a vezető, pedig csak úgy táncolt, ahogy Mindszenty és a hozzá hasonló „forradalmárok” fújták.

Hiába, sokat fejlődött a világ! A Horthy-féle fehér-terror bajnokai még szemérmetlenül ki merték mondani, hogy ők ellenforradalmat csinálnak. Ma már nem merték ezt megtenni, hiszen ha nyíltan vallottak volna céljaikról, akkor nem sikerült volna nekik egy pillanatra sem félrevezetni a dolgozók egy részét. Csak a nacionalizmussal fűszerezett ál-forradalmi, ál-szocialista jelszavak segítségével sikerült elérniük, ha csak néhány hétre is, hogy hiszékeny embereket félrevezessenek. De kérdezzék meg azt a parasztot, aki meghallgatta Mindszenty „szózatát”, vagy azt a munkást, akit haladó nézetei miatt a terroristák meghurcolták, mi volt itt a múlt év őszén, biztos vagyok benne, hogy helyes választ adnak és megmondják: itt bizony ellenforradalom volt. (Kivált ó, ha emlékeznek még az 1919-1920-as évekre.)

Hát így próbáljuk meg tisztázni a fogalmakat!