Ha az ember a Magyar Néphadseregben (amit végelgyengülésének, haláltusájának idejére  átneveztek Honvédséggé) töltött időszakot úgy képzeli el, ahogyan pl. Norman Mailer a Meztelenek és holtakban, esetleg Irwin Shaw az Oroszlánkölykökben, vagy netán Robert Merle a Két nap az életben leírta a katonaéletet (ezek egyébként jól komponált propagandaregények), akkor teljes joggal állítható, hogy cuki, pufók felhőcskék között szökdécselve egy boldog álomvilágban él. Bajtársiasság, rend, fegyelem, közösségben gondolkodás, a hazafiság megélése, stb., vagyis ahogy Te írod:

"A fiatalok az alatt a 9-11 hónap alatt, melyet a haza szolgálatában töltöttek volna, fizikailag is karban vannak tartva, valamint tanulnak fegyelmet, tiszteletet, egyenes gerincességet. S talán a legfontosabb, az, hogy megélik a bajtársiasság élményét, mely a haza a hon védelme során jött létre. Magyarul megtanulnak, közösségben gondolkodni, céltudatosan, kitartóan viselkedni, s megélik hazafiságukat is. Persze a fizikai „hiányosságok” mellett mentálisan sem nyújt nekik védelmet a honvédség. Nincsenek a hétköznapi életben a bajtársak, kitartásból példát mutató barátok, közös élmények tapasztalatából építkező megoldási formák. Nem alakul ki a katonaságnál megszerezhető, rendre és fegyelemre épülő erkölcsi értékrend."

Semmi kifogásom egy működő hadsereg ellen, a sorkötelezettséget pedig kimondottan hasznosnak tartanám, de ami a Néphadsereg-Honvédség keretei között zajlott, az a fentiekre nemigen hasonlított.

Lövészkiképzés, egy marék lőszerrel. Na, ettől lett az ember igazi Rambo. Ez kb. olyan, mint a jogosítványszerzés 137 méter megtétele után. Ja, és ugyanabból az egy marék lőszerből kellett végrehajtani a "sorozatlövést" is. Most képzeld el, hogy jön a szerb katona, aki úgy a 10 000. célzott lövésnél tart, és ő az ellenfeled. Vicces is, meg nem is. Hogy nincs pénz, az nem érv - mindenre van pénz. A mi laktanyánkban pl. rendszeresen ehetetlen szart kaptunk enni, aminek étkezésenként 50-60%-a ment a moslékba. Annyi pénzt pocsékoltak el így, hogy abból olyan sok lőszerre futotta volna, hogy beszakadt volna alatta a föld.

Fizikailag is karban van tartva. 10-15 perc reggeli tornától? Ha ez igaz, lenne, akkor az edzőtermek közönsége rövid idő alatt supermanné válna, mert ott ennél azért hosszabb ideig nyomják. Igaz, hogy aki egész életében zabált mint a disznó, a laktanyai silány mosléktól rendszerint látványosan lefogyott.

Közelharckiképzés semmi. Szívatás a maximumon: szaros wc-k, hugyoldák százainak tisztítása, többszáz méternyi folyosó felmosása újoncként, korlátlan mennyiségben, öregkatonaként pedig (ha alapból torz a lelked, vagy ha újoncként nap mint nap jól feldühítettek) te szívathatsz másokat ugyanezzel - ennek kevesen tudtak ellenállni. Az biztos, hogy aki szerette, hogy félanalfabéta bunkók és/vagy cigányok ugráltatják, megalázzák, ideális helyre került a seregben, aki viszont kicsit is intelligensebb volt, nem tartotta túl vidámnak ezt a helyzetet. Ja, és volt ez 24 hónap is, nem csak 9 vagy 11. Ha egymásra talált néhány értelmes ember, akkor viszont tényleg létrejött a "közösség" - barátokat viszont, ha jól tudom, a laktanyákon kívül is lehet találni.

Az állítólagosan elsajátított fegyelemről annyit, hogy ha egy civilizált lényt az szoktat rendre, hogy valami 8 általánost sem végzett szarházi két centiről azt ordítja a fülébe, hogy "ébresztő föl", vagy hogy "fel vigyázz, elöljáró" (ilyenkor egy másik, az ordítozó surmónál magasabb rangú idióta őgyeleg a közelben), akkor megérdemli amit kap. Normális ember enélkül is képes kitakarítani, elmosogatni, ruhát összehajtani. Ha egy anyuka pici fiacskája a katonaság után "rendesebb" lett, elhiszem, hogy a mami lepetézett a gyönyörtől, de ez inkább az ő nevelési kudarca, mint a hadsereg erénye - szerintem. Egyébként ez a rend-fegyelem-férfiasság=katonaviseltség túlnyomórészt olyan nők érvrendszerében szerepel, akik egy pillanatig nem voltak katonák, de mert a pici Zsoltikán olyan fessen állt az egyenruha, muszáj ezt szajkózniuk.

A tiszti, tiszthelyettesi állomány szintén "példás" volt: jó részük úgynevezett továbbszolgáló, vagyis a tanult szakmáját ellátni lusta lumpen volt, akikre az évtizedek rakták a rangokat a marha nagy semmittevés közben. Továbbá figyelmedbe ajánlom, hogy Magyarország évtizedek óta nem visel hadat, tehát egy esetleges háborúban olyan tisztikar irányította volna ezt a briliánsan kiképzett és nagyszerűen összetartó sereget, ami még soha nem látott közelről háborút. Néhány tiszt nyilvánvalóan járt a szovjet időkben Koreában, Vietnamban, Afganisztánban, az Irak-Iráni háborúban vagy Líbiában, mostanában meg Irakban (és ismét Afganisztánban, de most a másik oldal seggét nyalva), de a tény attól még tény, hogy a közkatona életét befolyásoló tényezők 99%-a sohasem végezte a dolgát, vagyis élesben még nem működött katonatisztként. Olyan emberáldozatokat produkáltak volna ezek a kontárok, hogy abba rossz belegondolni is. Ez bizony nem Ludovikás tisztikar volt, és ma sem hasonlít arra. (Ugye Te sem olyasvalakivel terveztetnéd meg a házadat, aki majd mérnök lesz, csak előbb még le kell érettségiznie?)

Sokáig lehetne még folytatni ezt a felsorolást, és sokan nyilván hevesen érvelnének ellene. Naná - akivel egész életében nem történt semmi, az a legizgalmasabb részt, a katonaélményeket emeli ki - pláne, ha ma öreg, akkor pedig még fiatal volt, a szája tele volt foggal, a fején meg lengett a sok haj. Ki ne irigyelné a fiatalkori önmagát? Ezért imádja a sok vén barom ma is a Kádár-rendszert.

Abban igazad van, hogy hadseregre szükség van, meg abban is, hogy minden életképes fiatalnak egy időre a részévé kellene válnia. Egy jól működő hadseregben viszont a butaság, bunkóság, hitványság szigorú mellőzését, sőt kemény büntetését és a sokoldalú kiképzést, a profizmust kell alapkövetelménnyé tenni. Éppen ezért felejtsd el, hogy az a szarkupac, ami a kádárista, majd antallista-hornista-orbánista-D-209-esista időkben működött hadseregként, használt volna neked. Ezen az sem változtat sokat, hogy nyilván voltak lelkiismeretes kiképzők, és a magyar hadiipar sok esetben remek dolgokat alkotott. Általánosságban viszont elmondható, hogy itt "fegyverforgatást" alig tanult az ember (kivéve, ha elitegységben szolgált, illetve feketén vásárolt, esetleg örökölt fegyverrel már eleve tudott bánni, esetleg leszerelés után pótolta a hiányosságokat). Annál inkább megtapasztalhatta újoncként a szívatásokat (ez az adott öregkatonák kreativitásán, szemétségi szintjén múlott). A legrosszabb viszont az volt (annak aki felfogta), hogy a leszolgálandó idő alatt parkolópályán van, nyilvánvaló semmittevésre ítélve. Egyszóval besorozottnak lenni agyatlan, kártékony kommunisták által lezüllesztett, de puhapöcs "rendszerváltók" által még tovább rongált, kivéreztetett, szétlopott hadseregben sem nagy élmény.