Amikor kitelepítettek bennünket, akkor a városból a cigányságot átvitték a miskolci „menekült táborokba”. Addig is biztonságban voltak az elhagyott házak. Mi magyarok egymáshoz menekültünk, és egymást fogadtuk be.

Kitelepített az, akit nyilvántartásba vesznek Miskolcon. Mi nem számítunk annak. Vannak olyan házak, amikben harmincan vannak a tetőtérben, mert a szomszédok átmenekültek az összedőlő házaikból.
Míg a gátat építettük, láttuk, ahogy az apa a gyermekét hozza, a fiatal anya hátán meg egy lepedő-batyu a gyerek ruháival, és gázolnak a derékig érő vízben. Láttuk, ahogy a 80 éves bácsi minden erejét összeszedve vonszolja a földön a homokzsákot, hogy védje a vályogházát, amiből mára semmi nem maradt.

Láttuk a nagymamát, ahogy ölben hozták ki a házából, egy szál hálóingben papucs vagy cipő nélkül. Mindenét elvitte a víz. Láttuk, ahogy az öreg nénike a kerítésbe kapaszkodik, hogy hagyják, ő itt akar meghalni, mert ez az élete. Láttunk csodálatos férfiakat, akik 13 fokos vízben állva, sportcipőben meg melegítőben rakták a homokzsákot, amit az asszonyok adogattak nekik. Láttunk egész utcákat megmozdulni és összefogni. Láttunk vagy 55 ezer homokzsákot megtölteni.

A magyar azt mondja, fáj a szíve vagy megszakad a szíve. Mi ezeket látva sírva zsákoltunk. A városunk polgármestere szerint nálunk minden meg volt szervezve. Őt azonban el sem tudtuk érni. Egyszer ugyan felvették a telefont, amikor homokot kértünk, mert elfogyott, de közölték, hogy ők értekezletet tartanak és nem érnek rá.

Jelenleg sehol nincs vezetékes víz, és nem megy el a szennyvíz, ezért vödrökbe végzik a dolgukat. Azt nem részletezem, hogy ezután a vödör tartalma hová kerül. Ettől kevésbé, de az elhullott, megfulladt háziállatoktól is nagy bűz lepi el a környéket a napok óta tartó meleg hatására. A vályogházak úgy rogytak össze, mint gyerekkori homokváraink, ha vízzel locsoltuk le őket. A 10-20 éves házakban meg beszakadtak a szobák. Nálunk a nappaliban most csattogott át a mélytengeri ipari búvár. Ezekről teszünk majd fel képeket is nektek, hogy lássátok, mert amíg mi nem láttuk, nem is tudtuk elképzelni, hogy ilyen lehetséges.

Amióta itt vagyunk a vízben, egy alkalommal kaptunk három szál megsavanyodott kolbászt, meg egy kiló kenyeret, ami másnapra megposhadt, mert a víz miatt nagy a páratartalom. Gondolkoztunk is, hogy azokat a rákokat meg halakat kéne megenni, amik az udvarunkon vertek tanyát. A részünkre szánt élelmiszert sátrakban tárolják a 35 fok melegben, és mire hozzájutunk addigra megromlik. Jó hír, hogy mindenkinek szép színe van, mert iszonyú erős a napsugárzás, ezért többen tarjagosra égtek.

Ivóvizünk szerencsére van, mert egy hölgy az árvíz előtt betárolt saját ásványvizét szétosztotta közöttünk.
Bűz terjeng mindenütt, mert a befolyt víznek nincs visszaútja, és elkezdett poshadni a belepusztult állatokkal együtt.

Nagyon sokan egyik hónapról a másikra élnek, és nincsen pénzük arra, hogy szivattyút béreljenek. A legtöbb zsolcainak vagy nincs autója, vagy ereje – mivel idősek –, hogy 40 kilométeres kerülőúton jussanak be Miskolcra, ami légvonalban csak 3 kilométer. Csak hát beszakadt a híd, és nem tudunk arrafelé közlekedni. Tömegközlekedés még nincs.

A jó hír, hogy nyitva van a bolt, és lehetne vásárolni, de a kisboltokban nincs kártyás fizetési lehetőség, a város egyetlen cash-automatája meg még víz alatt volt. Sok embert megharaptak a megvadult, elkóborolt kutyák, de szerencsére a nagy ár elvonultával ez már nem fenyeget.

Este élesre töltött géppisztollyal járnak a rendőrök, mert a fosztogatást valahogyan meg kell fékezniük. A házainkból nem merünk elmenni, mert a kisebbség beígérte, hogy ha vissza térnek, az üres házakba fognak beköltözni. Na és onnan az Isten sem rakhatja ki őket. Félti mindenki azt a kicsit, ami megmaradt. Házhoz sem vizet, sem ételt nem hoznak, el kell érte menni az iskolába, ami innen vagy három kilométer, és nem mered itt hagyni a házad nyitva, mert az ajtók a víztől bedagadtak, és nem lehet bezárni …

Információnk semmiről nincs. Nem tudjuk, hol lehetne ételhez jutni, nem tudjuk mi lesz velünk. Sokunk azért is marad egy helyben, mert a kocsija is vízben áll, vagy állt és nem meri beindítani, vagy már nem is lehet. Többek közt a miénk is.

Drága Barátaink! Hallottuk, hogy segélyszállítmányokat küldtetek, amit nagyon hálásan köszönünk. A Máltai Szeretetszolgálati Központba továbbították, hogy azok jussanak hozzá, akinek szüksége a legnagyobb. Miután azonban ide semmi nem érkezik, ezért kérünk benneteket, most már az itt maradtakon segítsetek.

Utóirat: tengerparti ingatlan belső medencével eladó. Ez tréfa volt, mert már nincs könnyünk.

A segítségüket kérjük az árvíz sújtotta Felsőzsolca, Gesztely, Hernádkak és Hernádnémeti magyarjainak megsegítéséhez! Amennyiben lehetőségük van rá, a következő felajánlásokat várjuk:

– tisztítószerek (hypo, mosószer, mosogatószer, fertőtlenítőszerek),
– eü. törlőkendők,
– eü. gumikesztyűk,
– tartós élelmiszerek, konzervek.
Továbbá bútorok (elsősorban ágyak és székek), konyhai felszerelések, megunt, de használható műszaki cikkek ( televízió, rádió stb.)

Felajánlásaikkal kapcsolatban felvehetik velünk a kapcsolatot a 70-615-0858 telefonszámon, vagy írhatnak a brunner.istvan@jobbik.hu vagy az alsozsolca@jobbik.hu e-mail címre. Amennyiben Önöknek is van tudomása rászoruló személyről, kérjük adják meg címét, elérhetőségét, igyekszünk neki is segítséget nyújtani.

Figyelem!

Adományaikon túl várjuk segíteni szándékozó szakemberek (kőműves, villanyszerelő, víz-gáz-fűtés szerelő, burkoló stb.) jelentkezését bajba jutott magyar honfitársaink házainak felújításához. A munkavégzés feltételeiről személyes kapcsolatfelvétel alkalmával egyeztetünk. Segítségüket, felajánlásaikat előre is hálásan köszönjük.

Szebb Jövőt!

Brünner István elnök, Jobbik Alsózsolcai Alapszervezete

(Kuruc.info)