Örömhír: bővül a családunk - ezzel a címmel tette közzé alábbi jegyzetét az Országgyűlés legfiatalabb képviselője, Dúró Dóra a Facebook-oldalán.

Előddel megtettük a következő lépést a tervezett nagycsalád felé: május elejére várjuk második gyermekünket. Az első szülés élménye megsokszorozta energiámat, így a nők legfontosabb és legszebb hivatása, az anyaság, valamint másik állapotbeli kötelességem, a honanyaság mellett úgy döntöttünk, hogy nem várunk Hunóra kistestvérével. Ehhez persze kellett az is, hogy Előd hozzám hasonló mértékben kivegye részét a gyereknevelésből. Szintén szerencsés helyzetben vagyok a nagyszülői segítségnyújtások terén is; négyük nélkül nem lennék képes két fronton is helytállni.
Főként a gyermekorvos nagymamának köszönhetően még bölcsődébe sem kellett vigyem eddig Hunórát, aki ugyanakkor nagyon szereti a társaságot, főleg a babákat, de az országgyűlési munkatársakkal is jól kijön. Míg otthon nem jutott neki saját szoba, a Parlamentben igen, bár jobban szeret a végeláthatatlan lépcsőkön mászkálni. A szoptatások között – valamelyik nagyszülő vagy keresztapja, Hunor kíséretében – ismerte meg az épületet és környékét. A hozzátáplálás megkezdésével igazi kis ínyenc vált belőle, csak kilenc hónaposan kapott először tápszert. Az ízlését apjától örökölte: az édesség bármikor jöhet, legtöbbször gyümölcs formájában.
Nemsokára érkezik egy játszópajtásunk is, hiszen Bertha Szilvia frakciótársam már a nyolcadik hónapban van negyedik gyermekével.

Hunórával készült képe most csak illusztráció - további kedvcsináló kismamafotókhoz kattintson a képre!
A magyarság fogyásának egyik oka az az őskonzervatív felfogás, miszerint a nők a gyerek mellett ne dolgozzanak. Ez a XXI. században oda vezet, hogy csak később vállalnak anyaságot, amiből nagycsalád már nem lesz. Hiszen ha nem is mindig vallják be, ha tetszik, ha nem, a nők sem kizárólag anyaságra vágynak. S ha azt mondjuk, hogy már egy gyerek mellett se dolgozzanak semennyit, mert egy baba teljesen ki kell töltse az anya életét, akkor bizony sok nőt elriasztunk a gyermekvállalástól, mondván: ez tényleg teher. Aki azt állítja, hogy egy baba mellett nem maradhat semmi energia munkára, az egyben azt is mondja, hogy több gyereket se vállaljon se ő, se senki, hiszen akkor nyilván arra sincs több idő.
A gyermekvállalások számára kedvezően hat, hogy a XXI. században az anyaság megélése nem kell hogy azt jelentse, a nő minden másról lemond. A technikai vívmányoknak és a nők leleményességének köszönhetően azok az anyák, akik felelősen vállalnak gyermekeket, munka mellett is tisztességgel fel tudják nevelni őket, míg sajnos elsősorban a cigány családoknál hiába van otthon akár mindkét szülő, a gyermek nem kap megfelelő törődést.
Míg harminc éve a nők magasabb munkaerő-piaci részvétele még alacsonyabb termékenységi mutatóval járt, ez mára megfordult. Tehát ahol az anyákat továbbra is kizárólag gyermekgondozói szerepükben támogatja az állam, s munkavállalóként nem, ott csökken a népszaporulat. Én abból is példát szeretnék mutatni, hogy lehet tisztességes munkavégzés mellett jó anya is valaki. Persze, hogy jár lemondásokkal is; pl. politikatudományi PhD-tanulmányaimat ugyanúgy nem tudom folytatni, mint a nyelvtanulást. De bőven megéri - zárja sorait a (hon)anya.
Dúró Dóra Facebook-oldalán további fényképeket is láthatunk Novák Hunóra mindennapjairól.
Kapcsolódó: