A sötét erők amúgy sem nézték jó szemmel, hogy a cionista ellenőrzés alatt álló Németországban feltámadt a nemzeti érzés az elmúlt években, amikor azonban hírét vették, hogy a Kuruc.info is a germánoknak szorít, példátlan méretű terrorakciót szerveztek a siker kapujában álló barátaink ellen.
A Zsidó Világkongresszus, együttműködve a szabadkőműves páholyokkal és a szcientológus főhadiszállásal, első lépésben 1 millió dollárt különített el (természetesen kizsarolt kamukárpótlásból) a Rosenbergről Rosettire olaszosított, félzsidó játékvezető megvásárlására. Majd kiderült, hogy ezt az összeget megtakaríthatják, Rosenberg-Rosetti ugyanis ingyen vállalta a talmudista bűncselekményt.


Egyszer már megelégelték az idegen befolyást

Mindez még kevésnek bizonyult, ugyanis a németek a halálos fenyegetések és hollókoszt-zsarolások ellenére már az első másodpercben vezetést szereztek Bastian Schweinsteiger 60 méteres bombagóljával. Rosenberg, párját ritkító aljassággal a spanyoloknak ítélte a gólt, és 4 reklamáló német játékost állított ki, köztük a gólszerzőt. A cionista gépezet természetesen arról is gondoskodott, hogy a tévénézők százmilliói ne lássák a német találatot, helyette a Lucasfilm segítségével manipulált, előre elkészített digitiális trükkfelvételeket sugároztak, amelyek úgy állították be az eseményeket, mintha a spanyol Fernando Torres talált volna a hálóba.
A helyszínen lévő, fellázadt közönséget izraeli F-16-sokkal bombázták le.
A kemény fából faragott, 7 főre olvadt germán nemzeti tizenegy azonban nem adta fel, Lehmann kapus a második percben kirúgásból egyenlített. A bíróban ekkor mocorogni kezdett olasz apjának vére és európai tisztessége, így újabb spanyol gólt nem mert ítélni, viszont egyenlítő találat helyett 11-est ítélt a hispánoknak, miközben újabb 5 németet állított ki. Ráadásként Jens Lehmann-t a kapufához láncoltatta.
A zseniális teuton hálóőr ennek ellenére magabiztosan hárított, majd indította egyetlen pályán maradt társát, Cristoph Metzeldert, aki saját térfeléről, körülbelül 86 méterről fejelt a spanyol kapuba a hálót miszlikre szakító bombagólt.
A lelkiismereti válságba esett Rosenberg-Rosetti ekkor megingott, és éppen 1-1et ítélt volna, amikor George Bush célzott likvidálással és a terrorista szervezetek listájának élére helyezésével fenyegette meg sms-ben. A félolasz-félbibsi csuklott egy nagyot, válaszüzenetében engedett a zsarolásnak, ugyanakkor 2 millió dollárt követelt. Bush engedélyt kért Ehud Olmert zsidó kormányfőtől és a szcientológia nagymesterétől, majd áldásukkal 2 millát ígérve átutalt ezer dollárt. Jobb ma ezer dollár, mint holnap egy sékel vagy egy autóbomba, kurjantotta a bíró, és a német gólt érvénytelenítve 11 bosszúszomjas török játékost engedett a pályára, egy spanyol bikával kiegészítve.
11 torreádor, egy fekete bika, Rüstü és a többi turbán is tehetetlennek bizonyult azonban a 2 fős árja csapattal szemben, sőt, az 5. percben Lehmann újabb gólt szerzett bedobásból. A Zsidó Világkongresszus ekkor Ausztria megszállásáról döntött, így a bevonuló amerikai és izraeli csapatok Apache helikopterről indított rakétával végeztek a megmaradt német hősökkel, szétszóródott végtagjaikat pedig Uzi géppisztolyokkal lőtték szitává, végül eldózerolták a bécsi Ernst Happel-stadiont.
A Kuruc.info értesülése szerint az akcióba a Hit gyülekezetét is bevonták, amelynek vezére, Németh Sándor ószövetségi átokszórással segítette a zsidókat.
Horváth Ferenc - Kuruc.info

Jelen pillanatban hiányzik a megfelelő politikai alakulat a rendteremtéshez
Frissítés: a zsIndex egyik kedvenc, sokszor főlapra kirakott blogjának, a Kettős Mércének (ITT foglakozunk velük bővebben) a balbiberális, helyesen írni, érvelni nem tudó szerzői egy “Média heck a kurucon“ című, jelen cikkünkkel kapcsolatos alkotással örvendeztették meg a Nagyérdeműt. Belőle kiderül, hogy szegénykék még a “hack” helyesírásával (nem heck! Ne keverjük a “hekk” szóval, ami egy halfajtát jelent!) sincsenek tisztában.
Annyira buták szegények, hogy média hack-ként próbálnak beállítani egy szimplán vicces, ironikus cikket. Kvázi mintha valakik átb*sztak volna bennünket, és valóban elhinnénk, amit fentebb írtunk.

És ezeknek a "cikkeit" rakja ki főoldalra a zsIndex nap mint nap, ezek uszítanak szakmányban a Magyar Gárda ill. úgy általában a jobboldal ellen, ezek írnak Rákosi Mátyás-seggnyalást is alulmúló propaganda-cikkeket az SZDSZ-ről, a buzifelvonulásról és bármiről, ami magyar- és keresztényellenes.