Eldőlt, hogy a kormány nem hajlandó a földtörvény zárószavazását az árvízi helyzetre való tekintettel elnapolni, ezért mi sem halaszt(hat)juk el a hétfői földvédő nagygyűlést. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Duna magas vízállása szerencsére nem veszélyezteti Budapestet, ugyanakkor szükség esetén rendelkezésre fogunk állni a Parlament védelmében. Mindenki tartsa szem előtt: a víz elfolyik, de a földek nem jönnek vissza... - írják a szervezők. Alább olvasható felhívásuk:
Június 10-én, hétfőn eldől az ország sorsa, ekkor lesz ugyanis a földtörvény zárószavazása. A földvédő civil szervezetek mind összefogtak és gazdák, városiak mindannyian együtt tüntetünk a szavazással egy időben a budapesti Alkotmány utcában.
Mint ismeretes, a jelenlegi földtörvény-tervezet némileg korlátozva, de lehetővé teszi a EU-s állampolgárok és gazdasági társaságok földvásárlását, a nagybirtokrendszer további erősödését segíti elő, összességében pedig nem szolgálja a magyarság ügyét. Eddig mintegy 200 magyarországi civil szervezet fejezte ki valamilyen formában tiltakozását a javaslat ellen. (A Váralja Szövetség 34 pontba foglalva küldte meg a miniszternek, miért nem támogatja a tervezetet.)
Mivel a földtörvény kétharmados törvény, ezért elfogadása akár néhány szavazaton is múlhat. Most mindenkinek el kell jönnie! Különben Magyarország külföldi és belföldi tőkeérdekeltségek "termelőeszközévé" válik!
Felszólalnak (alfabetikus sorrendben): Ácsné Éva (Élőlánc Magyarországért), Ángyán József (országgyűlési képviselő, korábbi vidékfejlesztési államtitkár, egyetemi tanár), Hossó Andrea (közgazdász), Molnár Attila (Szülőföld Mozgalom), Wappler Ádám (Váralja Szövetség).
Ne feledje: 2013. június 10., hétfő, Alkotmány utca (a Parlamenttel szemben).
Gyülekezés 17:15-től, a beszédek 18 órakor kezdődnek.
Szervezők: Váralja Szövetség - Szülőföld Mozgalom (és tagszervezetei) - Élőlánc Magyarországért
A tüntetés meghívóját megtekintheti a Váralja Szövetség hivatalos Facebook-oldalán.
"Mindnyájunknak el kell menni!"
Váralja Szövetség