Tüntetést szerveznek a cigányterror ellen Ercsiben, ahol legutóbb a hétvégén provokált verekedést egy banda egy helyi szórakozóhelyen – értesült a HavariaPress. A szervezők eljuttaták a Kuruc.infónak a pontos helyszínt és időpontot: Ercsi Polgármesteri Hivatal parkolója, július 16., 17 óra.
A Fejér megyei településen azért kívánnak demonstrációt tartani a helyiek, mert elegük van az elszaporodott bűncselekményekből – melyek nagyrészt cigányokhoz köthetők –, illetve úgy vélik, hogy a rendőrök nem tesznek eleget a közrend fenntartása érdekében. A jövő szerdán este hat órára tervezett demonstrációt a hétvégén ok nélkül megvert fiatalok hozzátartozói hívták össze a Polgármesteri Hivatal elé, és oda várják mindazokat, akik szeretnék, ha Ercsi ismét békés, élhető település lenne.
A hírügynökség információi szerint a szervezők a mai nap folyamán jelentik be a rendőrségen a tervezett demonstrációt.
Mint ismert, az elmúlt hónapokban több súlyos bűncselekmény is történt Ercsiben, legutóbb a hétvégén kötött bele egy 15 fős társaság – minden ok nélkül – egy söröző vendégeibe. A banda által kiprovokált verekedésben többen is súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek, az eset után elmenekült támadók közül keddig csak két férfit tudtak őrizetbe venni a rendőrök. Április elején egy kilenc főből álló társaság támadott meg egy asszonyt a településen, február első napjaiban pedig egy férfi rátámadt egy söröző pultosára, és még akkor is tovább zaklatta és fenyegette a nőt, amikor már a rendőrök is a helyszínre érkeztek.