A kormánypárton kívül az összes ellenzéki párt egyöntetűen elítélte a vádemelést ellene, és szerinte senkinek nem érdeke, hogy folytassák az eljárást - jelentette ki Zsák Malina Hedvig, aki azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy a bírósági tárgyalással megvárják, míg letelik az új tót államfő mandátuma.
Nem igazán lepte meg, hogy Andrej Kiska újonnan megválasztott szlovák államfő kegyelmet ígért neki – jelentette ki Zsák Malina Hedvig az M1 Ma Reggel című műsorában. Megemlítette: a kormánypárton kívül az összes ellenzéki párt egyöntetűen elítélte a vádemelést ellene, és szerinte senkinek nem érdeke, hogy folytassák az eljárást. Mindenki érzi azt, hogy ez a történet már túl régóta húzódik, és abnormális méreteket öltött – fogalmazott.
Mint mondta: az ügy a rendőrségi, és a hétéves ügyészségi szakasz után bírósági szakaszba érkezett. Arra várnak, hogy kitűzzék a tárgyalást, erre néhány hónapon belül sor kerülhet, de akár az is elképzelhető, megvárják, míg letelik Kiska elnök mandátuma. Ez annyira irracionális történet, hogy megjósolni sem lehet a jövőt – hangoztatta.
Zsák Malina Hedvig azt nem tartotta valószínűnek, hogy ejtenék a vádat ellene, az azonban szerinte elképzelhető, hogy a bíróság visszautalja az ügyét a vádhatóságnak. Arra a kérdésre, számít-e még arra, hogy újabb elmeorvosi vizsgálatra kerül sor, azt válaszolta: ilyet az ügyészségi szakaszban végeztek, igaz, elméletileg a bíróság is kérheti ezt.
Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a műsorban üdítőnek nevezte, hogy az új államfő kiáll Zsák Malina Hedvig mellett, szerinte azonban mindez pusztán egy gesztus. A bírósági eljárás azonban tovább folyik, és egy XXI. századi abszurd drámába képzelheti bele magát az ember, ha nem egy fiatal hölgynek és a családjának az életéről lenne szó – jegyezte meg.
Már nemcsak a szlovák közvéleményben, hanem a szlovák politikai életben is vannak olyanok, akik elítélik ezt a hercehurcát – tette hozzá Répás Zsuzsanna, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Malina Hedvig szlovákoktól is nagyon sok támogató levelet kapott akkor, amikor arra kényszerült, hogy elhagyja szülőföldjét.
A helyettes államtitkár úgy vélte: Kiska gesztusa segít oldani azt a sok év alatt felgyülemlett feszültséget, és előre tudunk lépni a szlovák-magyar kapcsolatokban. Ez szerinte bátor dolog, és segít azon szlovákiai politikusoknak, akik félnek kiállni magyarbarátként a közvélemény elé.
Ha van egyértelmű ügy, akkor Malina Hedvigé az, hiszen már egy nemzetközi bírósági ítélet után a szlovák hatóságok bocsánatot kértek, és ezzel elismerték, hogy sérültek az emberi jogai. Ezért is érthetetlen a mostani vádemelés – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
(M1 - Ma Reggel nyomán)
Kapcsolódó: