Ábrahám Barnabás szerint nagyon fontos, hogy egy-egy történelmi eseményt térben és időben is megfelelően el tudjunk helyezni, így az előadás ezzel kezdődött. Megtudhattuk, hogy a második világháború lezárását követően nem csak Magyarországon, de egyéb környező államokban is működtek népbíróságok, vagy ahhoz kísértetiesen hasonlító kirakatszervezetek. Ezek mindegyike szovjet megszállás alatt álló országokban fejtett ki koncepciós tevékenységet, de Ábrahám megemlítette Nürnberget is, ahol az angolszász főbefolyással működő Nemzetközi Katonai Törvényszék bíráskodott a vesztesek felett.

„A második világháború után „a történelmet a győztesek írják” nevű kegyetlen elv szerinti rendezésre került sor, ahol a szövetségesek deklarálták, hogy addig soha nem látott mértékben büntetik meg a tengelyhatalmakat, elítélve konkrét személyeket és eltörölve a tengelyt összetartó eszmeiséget, vagyis a nemzetiszocializmust” – fejtette ki a történész.

Nem volt ez másképp Magyarországon sem, ahol a népbíróságok végső célja az volt, hogy egyetlen nagy masszába tömörítve „szégyenpadra” ültessék a Tanácsköztársaság óta eltelt időszakot, a két világháború közötti 25 évet, amelyet a „szegedi gondolat” tartott össze. Ennek persze megvoltak a különböző stációi, hiszen a népbíróságok felállításának eredeti terve az 1944. december 21-én alakult Ideiglenes Nemzeti Kormány vezénylete alatt jött létre. Ebben még benne voltak a kommunisták koalíciós partnerei is, a hasznos árulók, akiket a későbbiekben maguk a vörösök szalámiztak le.

A Nyugaton gyűjtőtáborba került magyar politikusokat és katonatiszteket a zsidó származású Himler Mártonék szolgáltatták ki a vörösöknek. Himler ezredesként tevékenykedett az OSS (Office of Strategic Services) kötelékében, és különös bosszúvágy hajtotta, hogy a jobboldali kiválóságokat kommunista kézre juttassa. Tildy Zoltán, a kisgazda „palástos hóhér” miniszterelnökként, majd államfőként pedig örömmel írta alá a halálos ítéleteket.

Ábrahám itt egy filmhíradót is figyelmünkbe ajánl: a hazaszállított rabokat a mátyásföldi repülőtéren adták át a helyi hatóságoknak, Mátyásföld ekkor még nem volt Budapest része. A repülőgépből erőszakkal kiszállított kiválóságokról filmhíradó is készült, ahogy később egészen elképesztő és állatias módon a kivégzéseket is levetítették a „nagyérdeműnek”.

Az előadásban kiemelt helyet kaptak a miniszterelnököknek, nevezetesen Bárdossy Lászlónak, Imrédy Bélának, Szálasi Ferencnek és Sztójay Dömének a perei. Természetesen egyikük sem kerülhette el a halált, Bárdossy pere szimbolikus volt, az egész Horthy-korszakot az ő személyén keresztül ítélték halálra, míg a legnagyobb érdeklődést Szálasi Ferenc és a nyilas miniszterek ügye váltotta ki. Ők voltak azok, akiket a kommunisták leginkább gyűlöltek. A Szálasi-kormány miniszterei közül szinte mindenkit kötél általi halálra ítéltek, ezek közül azok képeztek kivételt (kötél helyett golyó), akik korábban más pártokban is politizáltak és vállaltak fontos tisztségeket.

„Különös és beszédes, hogy a népbírósági perek két korábbi, a két világháború közötti időszakban alkotott törvényre is támaszkodtak, ilyen az 1921. évi III. tc. az állami rend felforgatása elleni bűncselekményekről („rendtörvény”), illetőleg az 1930. évi III. tc. a „hűtlenségről”, amely valamely idegen hatalom segítségének igénybevételét jelentette hatalomátvételi, politikai célból (ez Imrédy és Szálasi perében jelenik meg a németek miatt)” – mondta Ábrahám Barnabás.

A népbírósági perek kérdésköre sajnálatos módon mostohán kezelt, vagy éppen agyonhallgatott téma, ahol a kommunistákkal szövetkezett szociáldemokraták, kisgazdák, polgári centristák ámokfutását rendszerint nem kérdőjelezik meg, nem vizsgálják meg más oldalról. Természetesen hitelesen feldolgozni két világháború közötti nemzeti elitünk likvidálását csak a nulladik lépés, azt tetteknek, rehabilitációnak, perújrafelvételnek kell majd követnie.

Videó az előadásról hamarosan, a Fekete István Szabadegyetem pedig tovább folytatódik az ősz folyamán!

Jaross Andor – Kuruc.info