Írásbeli kérdést nyújtott be szerdán Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek a Magyar Gárda éles lőfegyverekkel való gyakorlatozása ügyében Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese. A zsidó honfelvásárlás egyengetői ugyanis megszeppentek, hogy mi lesz, ha ennek a célországnak is fel találnak fegyverkezni a lakosai, mint annak a másiknak ott a Közel-Keleten, és esetleg problémás lehet egy adott pillanatban a hatalomátvétel beteljesítése.


Folyik a lázas parlamenti munka... Fizetik a gójok.

Az alábbi kapcsolódó cikkben található videót a gárdisták időközben eltávolították a YouTuberól, nyilván a cionista fellépés megnehezítése végett - így hát mi sem töltjük fel egyelőre újból.
A magyarellenes párt az MTI-hez is eljuttatott közleménye szerint a beadvány "A Magyar Gárda a szemünk előtt cseréli az utcaköveket puskákra - mit tesz a kormány?" címet viseli. A zsidó politikus ebben többek között azt firtatja, hogyan fordulhat elő, hogy miközben a bíróság első fokon a Gárda feloszlatásáról döntött (A képviselő úr figyelmébe tisztelettel: a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásáról döntött úgy, nem a Magyar Gárda Mozgaloméról, te hülye buzi - szerk. megj.), ilyen jellegű tevékenységre kapjon engedélyt bármilyen magyar állami vagy önkormányzati hatóságtól "a szélsőjobboldali magánhadsereg".
Az írásbeli kérdés azt szeretné kideríteni, mit kíván tenni az igazságügyi tárca vezetője akkor, amikor „itt és most, a szemünk előtt cserélik az utcaköveket és Molotov-koktélokat puskákra”. A kérdések megválaszolására a miniszternek 15 nap áll rendelkezésére. A gárdisták pedig addig megkérdezhetik Gusztostól, mikor használtak ők Molotov-koktélt. És hogy van pofája ilyen ügyben felszólalni, mikor fajtársai civileket, asszonyokat és gyermekeket mészárolnak halomra ebben a pillanatban is a Gázai övezetben.
A Magyar Gárda Wass Albert Zászlóalja volt az az alakulat, amely tavaly december 21-én éles lőszerrel gyakorlatozott a közelmúltban - mondta múlt szerdán az MTI-nek Karaffa Dávid, az egység kapitánya, hozzátéve: a honvédelmi hagyományőrzés jegyében tartottak agyaggalamb-lövészetet egy erre a célra kialakított sportpályán. Az agyaggalamb-lövészetet bárki gyakorolhatja, hiszen az olimpiai szám - jegyezte meg, a gyakorlat helyszínéről azonban nem nyilatkozott, mondván, a pálya tulajdonosa atrocitásoktól tart.
A Magyar Gárda egyik meg nem nevezett alakulatának lőgyakorlatáról múlt kedden beszélt Léderer András, az SZDSZ Új Generáció nevű drog- és buzeranciapárti ifjúsági szervezet elnöke, amikor Jóri András adatvédelmi biztos hivatala előtt tartott sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt sérelmezte: a Jobbik azzal is átlépett egy határt, hogy az általa alapított Magyar Gárda egyik zászlóalja éles lőszerrel gyakorlatozott.
Az ügy kapcsán az MTI akkor arról is tájékoztatott, hogy a Magyar Gárda honlapján 2009. január 2-ai dátummal megjelent egy beszámoló (amely elsőként valójában a Kuruc.infón jelent meg, az MTI csodálatos felfedezéséről bővebben: Gratulálunk, MTI!), ez szerint a Wass Albert Zászlóalj által megtartott első lövészetet "a közeljövőben magasabb, mesteribb szintre" kívánják emelni.
(Kuruc.info - MTI nyomán)