Megkereste hírportálunkat a HangSúly-díj alapítója, Aranyos Imre. Kifogásolta cikkünk egyes elemeit, mert a Hungaricát nem zárták ki, ők nyerték meg az Év albuma 2009-ben szavazást. Ugyanakkor elmondta és részben honlapjukon is olvasható, hogy a Hungarica ezt az eredményt "nem tisztességes versengéssel" érte el (amiről a Kuruc.info tehet), tehát a szavazás végeredményben hiteltelen és "erkölcsi győztesnek" mégis a második helyen végző Dalriada tekintendő, nem a Hungarica.
Aranyos hozzátette, hogy azzal semmi gond nincs, ha a Hungarica a saját honlapján tesz közzé felhívást, de hogy a Kuruc.info politikai hírportálként, külső félként írt a szavazásről, azzal szerinte megsértettük a verseny tisztaságát.
Korábban írtuk: Idén került sor az 5. HangSúly zenei díj átadására különféle kategóriákban. Most első alkalommal nem csak a hazai rock/metal portálok szerkesztőségeiből álló zsűri nevezte meg az elmúlt esztendő legjobbjait, hanem internetes közönségszavazás is volt.
Az év albuma 2009-ben című szavazást a Hungarica nyerte. Ám a szerkesztők kizárták a hazafias zenekart, erkölcsi győztesnek a Dalriada nevű zenekart tekintik, akik eredetileg a második helyen végeztek. Az "indok":
hírportálunk megemlítette a szavazást egy rövid hírben, sőt, még linkelni is merészeltük azt, hogy mindenki szavazhasson a kedvenc zenekarára. Ezzel pedig szerintük megsértettük a verseny tisztaságát, sőt, "politikai céljainkra próbáltuk meg felhasználni a közönségszavazást" - ahogy ők fogalmaztak.
Egyrészt minden zenekar buzdítja híveit különféle csatornákon, Iwiwen, levélben, hogy szavazzanak, ez köztudott. Másrészt a Hungarica jóval ismertebb zenekar, mint a Dalriada, ez ténykérdés. Harmadrészt nem a Dalriada,
hanem a Hungarica 2009-es albuma vezette a MAHASZ sikerlistáját, olyan előadókat is megelőzve, mint például Ákos vagy Madonna. Most akkor miért is abszurd, hogy ez a zenekar nyeri meg a szavazást? A kérdés persze nem az egyébként jó kis folk metalt játszó és fontos témákat feldolgozó Dalriadára van kihegyezve, sőt, bármennyire is szeretnék, nem fognak ezzel újabb táboron belüli ellenségeskedést szítani - az oly sokat hangoztatott "demokrácia" és "közönségszavazás" lényegének kicsúfolása a felháborító. Ajánljuk, az áprilisi választáson majd a Jobbik jó eredményét is óvják meg, s kiáltsák ki győztesnek a következő pártot.
Ráadásul különösen vicces egyenlő esélyekről beszélni a zene terén. A televíziókban, rádiókban nem játszanak nemzeti érzelmű zenekaroktól számokat, pedig igény lenne rá, de faji alapon rekesztenek ki minket mindenhonnan. Ön hallott Kárpátiát a Danubiuson? Játszanak Hungaricát a Juventuson? Ismerős Arcokat a Viva tévén? Pedig nem két ember hallgatja és szereti ezeket a zenéket, hanem százezrek. És képzelje el, hogy hányan kedvelnék meg a fenti előadókat még, ha teret kapnának a többi mellett. De nem. FankaDelit például kitiltották a Vivából, mert számaiban nem rejtette véka alá, hogy nemzeti érzelmű. Ld. a kapcsolódó cikket. A zsidóbuzi Steiner Kristóf persze ultramenő volt ugyanitt. Hát így megy ez minálunk. Most még.
S. Tibor - Kuruc.info