Az 5. HangSúly zenei díj szavazásán a Hungarica Nincs más föld, nincs más ég című albuma jelölt lett a 2009 legjobb albuma kategóriában.
Idén első alkalommal nem csak a hazai rock/metal portálok szerkesztőségeiből álló zsűri nevezi meg az elmúlt esztendő legjobbjait, hanem internetes közönségszavazás is lehetséges.
Akik szeretik a Hungaricát, most ily módon is támogathatják őket, és ezáltal a nemzeti rockzenét!
A közönségszavazás itt érhető el.
A jelöltek teljes listája itt.
Eredményhirdetés 2010. március 8-án.
Mindent bele!
Frissítés (szombat, 10.15): Olvasóink alig egy éjszaka alatt magabiztos előnyhöz juttatták kedvenc zenekarukat. Felhívásunk megjelenésének idején (20.42) három vagy négy szavazata volt még csak a Hungaricának - igaz, a többieknek is, hiszen akkortájt kezdődhetett a verseny - szombat délelőttre viszont már így állunk:

Vasárnap délelőttre ezer szavazat körül jártunk: