A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kolozsvári tagszervezete, valamint a Szent László Serege Egyesület trianoni megemlékezését nem engedélyezte/betiltotta a kolozsvári polgármesteri hivatal mondvacsinált indokokkal.
A közterületen való megemlékezéssel kapcsolatos kérelem kellő időben be lett adva ugyanúgy, ahogy bármely más általuk szervezett eseménykor, ám ez alkalommal elutasították azt, megtagadták az engedélyt. Az indoklás szerint az esemény sérti a 60/1991-es szabály 9-es cikkelyét. A 60/1991-es szabály a közterületen való rendezvényekkel, megnyilvánulással kapcsolatos, a 9-es cikkely pedig így szól:
„Tiltottak azok a közterületen való gyülekezések, amelyekben fellelhetőek:
a) a totalitárius ideológiák propagálása, mint amilyen a fasiszta, kommunista, rasszista, soviniszta, vagy bármilyen terrorista, zavart keltő rendezvény;
b) államellenes rendezvények, vagy bármilyen cselekedet, amely sértheti az állambiztonságot;
c) a köztéri rend, biztonság, vagy moralitás megsértése, az állampolgárok jogainak, vagy szabadságának megsértése, vagy ezek egészségének veszélyeztetése.”
Azt, hogy ez a jogszabály hogyan is kapcsolódik egy történelmi eseményről való megemlékezéshez, nem árulták el, viszont megtudhattuk, hogy ha mégis megtartjuk a rendezvényt, akkor hatalmas pénzbüntetésre és a jelenlévők rendőri elszállítására számíthatunk törvénysértés miatt. Mint tudomásunkra jutott, a marosvásárhelyi vármegyések rendezvényét sem engedélyezték, ám erről még nem tudunk bővebb információkat. Ismét találkozhattunk a törvények kijátszásával azok által, akiknek azokat betarta(t)ni kellene, valamint a kettős mércével, a diszkriminációval, hiszen bárki megkaphatja bármilyen történelmi megemlékezésre az engedélyt, valamiért azonban nekünk ehhez mégsem volt jogunk - írták a HVIM-esek.
Egy későbbi közleményükben már arról számoltak be, hogy három magyar hazafi mégis elment a helyszínre, a Kismező utcai kolozsvári temetőbe. Ami ott fogadta őket, arra még ők sem számítottak. Előbb a rendőrség igazoltatta őket, majd megfenyegették őket, hogy pénzbüntetést fognak kapni, ha sor kerül a megemlékezésre, ezt követően pedig kiderült, hogy az I. világháborús hősöknek szentelt emlékművet (amelynél a megemlékezés lett volna) meggyalázták, vörös festékkel öntötték le.


Az emlékmű megkoszorúzására minden tiltás ellenére is sor került, a rendőrség pedig elvégezte a nyomozáshoz szükséges vizsgálatokat a megrongált emlékműnél. Reméljük, megtalálják a tetteseket, és elnyerik méltó büntetésüket! - áll a kolozsvári HVIM közleményében.