Sem Kárpátalján, sem Magyarországon nincs támogatottságuk az "egyes magyar szervezetek" nemzeti-kulturális autonómiával és kettős állampolgársággal kapcsolatos "szeparatista nyilatkozatainak", s "provokációjukra" az ukrán nemzetbiztonsági szolgálatnak (SZBU) kell reagálnia – közölte kedden Valerij Luncsenko, Kárpátalja megye kormányzója.
A megyei állami közigazgatási hivatal által közzétett nyilatkozatában Luncsenko arra a múlt pénteken Beregszászon aláírt közös nyilatkozatra reagált, amelyben közel 40 kárpátaljai magyar civil szervezet és a három történelmi egyház kulturális és regionális autonómiát kért a kárpátaljai magyarok számára Ukrajna új vezetésétől, valamint a kettős állampolgárság intézményesítését.
Ismeretes: Martonyi március 6-án az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülésén azt hazudta: "a kárpátaljai közösség nem kíván kárpátaljai autonómiáról beszélni".
Nyilatkozatában Kárpátalja kormányzója megállapítja, hogy kinevezése óta többször találkozott Magyarország képviselőivel, köztük diplomatákkal és a magyar külügyminiszterrel. "Úgy vélem, azok a nyilatkozatok, amelyek az utóbbi napokban a tömegtájékoztatási eszközökben terjednek, nem tekinthetők másnak, mint az ukrajnai helyzet destabilizálására irányuló provokációnak" – véli Luncsenko, emlékeztetve, hogy azok a magyarországi diplomaták és tisztségviselők, akikkel tárgyalt, semmiképp nem látják úgy, hogy Kárpátaljának Magyarország vagy valamelyik más állam részévé kellene válnia, ugyanis egyértelműen kiállnak Ukrajna területi egysége mellett.
Kárpátalja kormányzója szerint a "szeparatista felhívásokra" az illetékes szerveknek, így az ukrán nemzetbiztonsági szolgálatnak, az SZBU-nak kell reagálnia, "megfelelő módon értékelve" az ilyen megnyilvánulásokat.
"Ma beszéltem Bayer Mihállyal, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövetével, aki szintén elítéli a magyar szervezetek autonómiával kapcsolatos felhívásait" – olvasható Luncsenko nyilatkozatában, amely szerint sok vita van a kettős állampolgárság kérdése körül is, de ehhez az alkotmány megfelelő módosítására van szükség. Ennek megfelelően a magyarok körében is sok javaslat hangzik el a kettős állampolgárság lehetséges ukrajnai intézményesítése kapcsán – így a közlemény.

Bayer Mihály, aki elítéli a kárpátaljai magyar szervezetek autonómiával kapcsolatos felhívásait
"Kárpátalján semmilyen módon nem nyomják el a nemzetiségi kisebbségek, köztük a magyarok jogait. Nagyon szoros az együttműködésünk a magyarokkal a gazdaság terén, és számos közös projektünk van a kultúra szférájában is, a magyar gyerekeknek és fiataloknak lehetőségük van az anyanyelvükön való tanulásra" – áll Luncsenko nyilatkozatában, amely szerint "a magyar kormány és a diplomáciai testület elhatárolódott ettől a nyilatkozattól, és – Budapest hivatalos álláspontja szerint – ahhoz nincs semmi közük".
Frissítés: Martonyiék újabb aljassága - összejátszva a magyargyűlölő ukrán kormányzóval
A fenti hír után egy a nemzeti érdeket egy hangyányit is figyelembe vevő magyar kormány azonnal kiadott volna egy közleményt, melyben egyértelművé tette volna: cáfolja a kormányzó szavait, igenis kiáll amellett a negyven magyar szervezet és három történelmi egyház mellett, melyek önrendelkezést és kettős állampolgárságot kérnek - Martonyiék amúgy is mindig azt hazudják, hogy ők azt támogatják, amit a helyen élő magyarok  akarnak. Azt is hazudták (lásd a fenti kapcsolódó anyagot), hogy a kárpátaljai magyarság nem óhajtja az autonómiát. Nos, csattanós választ kaptak hazugságukra, egy ilyen kis nemzetrész esetében ugyanis negyven civil szervezet és az egyházak gyakorlatilag lefedik a kárpátaljai magyarság elsöprő többségét.
De persze hiába vártak a támogató nyilatkozatra, ami a "nemzeti ügyek kormányának" ráadásul alkotmányos kötelezettsége is lett volna.
Mit tettek ehelyett? Elküldték a "közszolgálati média" bértollnokait Kárpátalja kormányzójához (aki elfecsegte, hogy a "magyar" kormány azt mondta, semmi köze az autonómiatörekvésekhez, elhatárolódik tőlük), hogy találjanak ki együtt valamiféle magyarázkodást, ami eltereli a figyelmet a civil szervezetek és az egyházak kéréséről, valamint a "magyar" kormány nemzetárulásáról.
Nos, mi is lehet ez?... Természetesen a Jobbik, a szélsőségesek és a szeparatisták!
Annyira hülyének néznek mindenkit, hogy azt próbálják elhitetni, róluk szólt a kormányzó közleménye és a kormány elhatárolódása. Annak ellenére, hogy teljesen egyértelműen a civilek és az egyházak múlt pénteki állásfoglalásáról szól az egész szöveg, szó sem esik benne a Jobbikról. Ráadásul írott nyilatkozatról van szó, amelyet nem lehet ennyire félreérteni vagy "rosszul interpretálni". Vagy a Jobbikról van benne szó, vagy a negyven szervezetről és az egyházakról, ez kristálytiszta helyzet - csak hát azt hiszik, a magyarok annyira idióták, ezt nem képesek felismerni.
Kérjük ukránul értő olvasóinkat, ha még fellelhető a nyilatkozat a fenti hírben megnevezett helyen, mentsék le és fordítsák le nekünk, hadd lássuk, hogy lehet ezt félreérteni...
Addig is íme az MTI mai híre:
Valerij Luncsenko, Kárpátalja kormányzója nem ellenzi a kárpátaljai magyarok jogainak bővítését, csupán egyes magyarországi politikai erők szeparatista felhívásait ítéli el.
Luncsenko a magyarországi közszolgálati média ungvári tudósítóinak, közte az MTI munkatársának érdeklődésére szerdán elmondta, hogy egy nappal korábbi nyilatkozatát - amely szerint szeparatizmusként értékelhető a 40 magyar szervezet és három történelmi egyház elmúlt hétvégén Beregszászon közzétett, kulturális és regionális önrendelkezést igénylő nyilatkozata - az ukrán és a magyarországi média nem megfelelően interpretálta.
Kijelentette, hogy nyilatkozatában kizárólag a magyarországi Jobbik "szeparatista, Ukrajna területi integritását sértő felhívásait" ítélte el, de nem ellenezte a kárpátaljai magyarság jogainak bővítését.
Kárpátalja kormányzója kifejtette: félreértették szavait, amelyek szerint állítólag a kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak szeparatista felhívást tettek közzé. Hozzátette: Kárpátaljának kiválóak a kapcsolatai Magyarországgal mind gazdasági, mind politikai téren, amit ékesen bizonyítanak az utóbbi hetek magas szintű külügyminiszteri és külügyi államtitkári látogatásai. Hangoztatta, számára meggyőző erejűek a magyar külügyminisztérium és diplomácia képviselőinek azon nyilatkozatai, amelyek elítélik az Ukrajna területi egységét veszélyeztető szeparatista megnyilvánulásokat.
(Kuruc.info - MTI nyomán)