Egyesült Románia Párt (PRU) néven magyarellenes soviniszta pártot alapít Bogdan Diaconu, az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, aki csütörtökön azt is bejelentette, hogy kilép a PSD-ből.
Zoom
"A pártból való távozásom tiltakozás az ellen, hogy kormányra emelték, és ott marasztalták az RMDSZ-t, mindazon érvek ellenére, amelyek nem csupán az RMDSZ kormányból, hanem a teljes romániai közéletből való kizárását is indokolják, mivel instabilitási gócot jelent, olyan tényezőt, amely tönkreteszi a nemzetiségek közötti együttélést, és közvetlen fenyegetést jelent a román állam integritására nézve" – mondta Diaconu.
Azt is közölte: a PSD-ből való kilépését az is indokolja, hogy elégedetlen annak politikájával. Mint kifejtette, új pártja célja az ország "visszaszerzése" lesz, az ugyanis jelenleg nem a románoké. Kifejtette: a "románul érzőket" várja az új pártba, amelynek doktrínája a nemzeti demokrácia. Szerinte a pártba több PSD-s és konzervatív párti honatya is átlép majd.
"A PRU-nak nincsenek ellenérzései a romániai magyar közösséggel szemben, tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat és az etnikumközi együttélést" - hazudta, hozzátéve, ugyanakkor nem tűrheti "a nemzeti terület szétszakítását", valamint azt, hogy "a románokat saját országukban kisebbségivé és száműzötté tegyék".
A politikus az RMDSZ-t Románia rákfenéjének nevezte, amelyet szerinte Budapest irányít, "Budapestet viszont a Romániát szétszakítani akaró Moszkva manipulálja". Szerinte az RMDSZ-nek nincs keresni valója Romániában, ezért olyan jogszabályt kíván beterjeszteni, amelynek révén törvényen kívül helyezhetnék "a szélsőséges magyar szervezeteket." Diaconu úgy véli, az RMDSZ a kormányon belülről, román költségvetési pénzeket felhasználva "tör az ország egységére".
Diaconu még szerdán este a Facebookon jelezte: mivel az RMDSZ nem tesz le az autonómiáról, a PSD pedig arról, hogy közösen kormányozzon az RMDSZ-szel, a nyilvánosság előtt tisztázza, mi a véleménye "az RMDSZ által a terület autonómiáról szóló törvénytervezet révén román állam ellen a kormányon belülről indított támadással" kapcsolatosan. "Holnaptól (azaz csütörtöktől) a magyar szélsőségeseknek az RMDSZ-szel az élen lesz félnivalójuk. Tőlünk, akik Románia védelme érdekében egyesülünk!"
PSD-n belüli források szerint a soviniszta, magyarellenes kirohanásairól ismert Diaconut maga Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke figyelmeztette: vagy hagyjon fel a magyarellenes megnyilvánulásokkal, hogy ne élezze tovább a viszonyt az RMDSZ-szel, vagy lépjen ki a pártból.
Mint ismeretes, Diaconu az utóbbi években a PSD magyarellenességre "szakosodott" politikusa volt, szinte naponta jelentkezett olyan blogbejegyzéssel, amelyben a magyarokat, Magyarországot vagy az RMDSZ-t gyalázta (néhány éve horogkereszthez hasonlította a magyar címert), szeparatista törekvésekként próbálva beállítani az autonómiaigényeket, amelyek ellen törvénytervezetet is benyújtott a parlamentben.
Az RMDSZ az elmúlt hónapokban több ízben is jelezte a PSD vezetésének: a "koalíciós nyugalom megőrzése érdekében" fékezzék meg Diaconut. Csütörtökön Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke megerősítette: az RMDSZ kérte a PSD-t arra, hogy távolodjon el Diaconu idegengyűlölő megnyilvánulásaitól, amelyek teljesen ellentétesek egy demokratikus állam szellemiségével.
(Krónika nyomán)