1919. május 10-én gyászkerettel jelent meg a Komáromi Lapok, mely a következőket írja: „ A Seregek Ura kinyújtotta bal kezét Komárom felett... Örök fájdalom éjszakájaként írja be a történelem Musája ezt a május elsejét Komárom krónikájába. E sokat szenvedett város történetének lapjaiban is külön gyászkeret illeti ezt az éjszakát, mely az enyészetnek és pusztulásnak lett szentelve... A jövő számára, melyben nem lankadó hittel, törhetetlen bizakodással kell bizakodnunk a jövő számára, mely egybeolvadást, megértést, verejtékes munkát kíván tőlünk, szegény magyaroktól..."

Az I. világháborút követő időszakból két jelentősebb esemény ismert a közvélemény előtt: a balassagyarmati felkelés és a nyugat-magyarországi felkelés. Balassagyarmat Csehszlovák megszállás alá került, azonban 1919. január végén magyar győzelemmel ért véget a hősi felkelés. Ezzel a Legbátrabb Városként kerültek be a magyar köztudatba. A másik közismert történés a Leghűségesebb Várost érintő történelmi események. Nyugat-Magyarországot az antanthatalmak Ausztriának ítélték, beleértve Sopront és környékét is. 1921-ben azonban felkelőcsoportok szerveződtek, amelyek felvették a harcot a bevonuló osztrák csendőrökkel. A magyar felkelők elérték, hogy Sopron és környéke népszavazás útján megmaradjon Magyarországnak.

1919. január 9-én az Antanthoz tartozó, két legionárius századból álló csehszlovák hadsereg bevonult a bal parti Komáromba, melyet Csehszlovákiához csatoltak, és ezzel kettéosztották a várost és Komárom vármegyét is. A város katonai közigazgatás alá került.

A résztvevők, de legfőképpen az áldozatok számát tekintve, az előzőekben említett felkeléseket jócskán felülmúlta az 1919. május 1-jén történt komáromi áttörés. Ez egy spontán, önszerveződő kísérlet volt: komáromi, győri, tatai, tatabányai emberek fogtak össze, hogy Komáromot újraegyesítsék. Tragédiába fulladt próbálkozás volt, melynek mészárlás lett a vége. Eredménytelen, és évtizedekig elhallgatott esemény ez a magyar történelemben.

Ahogy Knirs Imre, Révkomárom alpolgármestere fogalmaz: „a komáromi áttörés - kudarca miatt - elhallgatásra ítéltetett. Csak úgy várhatjuk el, hogy ez az esemény elfoglalja méltó helyét a magyar történelemben, ha mi, komáromiak, mindent megteszünk ezért. Fontos küldetésünk, hogy megismerjük és megismertessük az eseményeket, tisztelegjünk a hősök emléke előtt".

1919. április 30-án este önkéntesek egy csoportja Dél-Komáromból indulva fegyveresen próbálta visszafoglalni az akkor már megszállt Észak-Komáromot. Kegyetlen harc bontakozott ki 96 évvel ezelőtt. A cseh légiók a felkelőket és az őket segítő civileket az Erzsébet-szigetre szorították vissza, ahonnan csak kevesen tudtak elmenekülni. Az akkor élve elfogott felkelőket és az utcáról elhurcolt lakosokat megkínozták és meggyilkolták. A kínzások, halottgyalázások annyira kegyetlenek voltak, hogy 102 áldozat holttestét azonosítani sem sikerült. Ők közös sírban fekszenek a révkomáromi katolikus temetőben.

Az áldozatok tömegsírja még évekkel ezelőtt is teljesen elhanyagolt állapotban volt. A 2010-ben alakult Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás (EJK) és a dél-komáromi Endresz csoport 2011-ben önerőből újították fel az emlékhelyet.

(Szalai Erika - Felvidék.ma nyomán)