Megerősítette a Marosvásárhelyi Ítélőtábla a Hargita Megyei Törvényszék elsőfokú ítéletét, amelynek értelmében el kell távolítani a csíkszeredai városháza tanácsterméből a magyar és székely zászlót, illetve a város lobogóját. A zászlók egyelőre maradnak, a jogerős végzés közlése után döntenek a további lépésekről – írja pénteki címlaptörténetében a Csíki Hírlap.

A Marosvásárhelyi Ítélőtábla nemrég tárgyalta a csíkszeredai polgármesteri hivatal fellebbezését abban a perben, amelyet az életvitelszerűen magyargyűlölő Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) még tavaly nyáron indított abból a célból, hogy kötelezzék a polgármestert a városháza tanácstermében elhelyezett minden olyan zászló eltávolítására, amelyeket szerintük törvénytelenül helyeztek ki oda. A Hargita Megyei Törvényszék első fokon helyt adott a szervezet keresetének, a hivatal fellebbezett, ám ezt az ítélőtábla most elutasította, így a végzés jogerőre emelkedett.
A zászlókat ennek ellenére egyelőre még nem távolítják el – ez derült ki Antal Attila csíkszeredai alpolgármester válaszából, amikor a Csíki Hírlap arról érdeklődött, mit tesznek a továbbiakban. „Az ítélőtábla elutasította a fellebbezést, de nem vette figyelembe, hogy Füleki Zoltán a város polgáraként fogalmazott meg belépési kérelmet a perbe” – közölte az alpolgármester, hozzátéve, amikor a jogerőre emelkedett végzés közlése megtörténik, Füleki Zoltán harmadik félként, mint a hivatal érdekeiért perbe belépést kezdeményező magánszemély, rendkívüli perorvoslati kérelemmel élhet, kérve a jogerős bírósági döntés érvénytelenítését.
Az ADEC az 1994. évi 75-ös törvényre, és a 2001. évi 1157-es kormányhatározatra – Románia zászlajának, címerének használatát illetően a közintézményekre vonatkozó jogszabályokra – hivatkozva kérte a zászlók eltávolítását. A Hargita Megyei Törvényszék határozata szerint törvénytelen más zászlók kitűzése a román zászló mellé a polgármesteri hivatalban, ezért ezeket el kell távolítani. Mivel az Európai Tanács csillagos lobogója kitűzhető, a tiltás a tanácsteremben található magyar, székely, illetve a két fehér és egy piros sávot, valamint három nefelejcset megjelenítő városzászlóra vonatkozik.
Füleki Zoltán alpolgármester csíkszeredai polgárként, magánfélként kérte perbe belépésének elfogadását. Mint elmondta, az egyik oka ennek, hogy ha a hivatal jogerősen veszít a perben, nem fordulhat fellebbezéssel európai bíróságokhoz, de egy polgári személy ezt megteheti. „A kérésben két dologra hivatkoztam, az egyik, hogy Tanasănak nincs érdekeltsége az ügyben, a másik, hogy nem a magyar állam zászlaja van ott, hanem a magyar nemzet, az összmagyarság zászlaja” – magyarázta az alpolgármester, aki kérte az ADEC keresetének elutasítását. Füleki azt mondta, a további, hasonló jellegű ügyekben is, ahol ez lehetséges, szeretne magánfélként belépni a perekbe, a polgármesteri hivatal támogatása érdekében. „Akár többen is megtehetjük, bárki élhet ezzel a lehetőséggel” – tette hozzá.
Kérése elutasításáról úgy vélekedett, valószínűleg túl későn, az ítélethozatal előtt egy nappal továbbította ezt az ítélőtáblához. Kérdésünkre azt mondta, ezért is valószínű, hogy nem fogja kérni a jogerős bírósági döntés érvénytelenítését. A vitatott zászlókkal kapcsolatban szerinte először meg kell várni a végzés írásbeli közlését. „Azt nem mondhatja egy polgármester vagy alpolgármester sem, hogy a végzést nem hajtja végre, de hogy mit ír a végzésben, hogy kell végrehajtani, az más dolog, azt majd meglátjuk” – érvelt.
(Székelyhon nyomán)