A feliratok az elmúlt hetekben, hónapokban jelentek meg a város utcáin, miután derék magyarok megelégelték, hogy több mint egy éve nem tették ki a magyar utcanévtáblákat a Körös-parti városban. Az egykori magyar utcaneveket éjszakánként fekete festékszóróval írták fel Nagyvárad utcáira ismeretlen tettesek.
Kapcsolódó
A városi tanács 2006 szeptemberében döntött arról, hogy a Körös-parti városban a jelenlegi utcanevek mellé magyarul is kiírják az utca, tér, sétány feliratokat ám ez a mai napig nem történt meg. A polgármester törvényellenesnek ítélte a falfirkákat és a rendőrség bevonásával nyomozást indított az elkövetők ellen.
„Egy felelőtlen csoport garázdálkodásának vagyunk szemtanúi, mely nem a város polgárainak véleményét tükrözi. Nem szeretnék etnikai feszültséget, ezért örülök, hogy az RMDSZ elhatárolódott az akciótól. Minden ilyen feliratot eltüntetünk” – nyilatkozta Mihai Groza, Nagyvárad nagyromán polgármestere.
Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke közben felajánlotta, hogy 10 ezer lejt adományoz a Polgármesteri Hivatalnak, melyből az intézmény elkészíttetheti a táblákat. Nagyvárad lakosságának 26 százaléka magyar ezért a helyhatósági törvény értelmében ki kellett volna tenni a magyar neveket is. A város 700 utcájából alig 30 viseli magyar személyiségek nevét.
(Duna TV)