Markó Béla tegnap este kijelentette, az önkormányzatokban kötendő koalíciókban az RMDSZ első számú partnere a liberális párt (PNL), lévén hogy velük vannak kormányon is.
„Ahol erre nincs mód, ott szövetséget lehet kötni a PSD-vel (az Iliescu-féle posztkomcsik) vagy PDL-vel (Basescu szintén nem magyarbarátságáról híres pártja - a szerk.)”, tette hozzá Markó, kizárva bármiféle együttműködést a PRM-vel vagy PNG-CD-vel (előbbi a WC Tudor Nagy-Románia Pártja, a másik pedig a juhászból focicsapat-tulajjá, majd politikussá lett Becalié). Ennek oka, hogy e két utóbbi párt rendre összefogott az RMDSZ ellen, sok településen megnehezítve munkájukat. (Nem pedig az, hogy zsigerből gyűlölik és naponta sértegetik a magyarokat.)
Az MPP túl jónak nem mondható választási eredményeire és a két szervezet közötti erőviszonyokra vonatkozó kérdésre az RMDSZ elnöke csupán annyit mondott, a számok önmagukért beszélnek: míg az RMDSZ 148 polgármesteri tisztséget szerzett meg (18 évi gyakorlattal, a sajtó 85%-ának kézben tartásával és a magyarságnak járó közpénzek feletti uralommal), az MPP csupán hatot, a második fordulóban a Szövetségnek 73, az MPP-nek pedig 11 jelöltje volt versenyben. Mindazonáltal az MPP szavazatokat vitt el, és emiatt több helyen a magyarság több tisztséget veszített az önkormányzatokban – hazudta a pártelnök, hiszen nem a magyarság, hanem a román nemzeti célokat támogatni bármikor kész RMDSZ veszített kollaboránsokat.
(Kuruc.info - Nyugati Jelen)