Csuzi István, a Bihar megyei Magyar Polgári Egyesület volt elnöke elfogadta az RMDSZ azon ajánlatát, hogy nagyváradi kerületben induljon a képviselőválasztáson a parlamenti választásokon. Az MPE a Magyar Polgári Pártból vált ki nem sokkal annak megalakulása után, mert még ők sem fértek meg egymás mellett.
Csuzi István alapító tagja volt az MPE Bihar megyei szervezetének, 2004. és 2007. között elnöki tisztséget töltött be a szervezetben. Tagja volt a Magyar Polgári Pártnak is, amelyből a múlt hétvégén lépett ki.
Csuzi elmondta, az ügyben Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével is konzultált, és a döntést a püspök is támogatta. Kifejtette, vitathatatlan, hogy a politikai pluralizmus jelen van a magyar közösségben, ám a választási törvény gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy azt két politikai alakulat képviselje a parlamentben.
(Kuruc.info - Paprika Rádió - Erdély Ma)





