„Az egyezmény nem jelenti azt, hogy az RMDSZ és az EMNT közötti minden véleménykülönbség eltűnt, hogy felszámoltunk minden divergenciát. Ennek ellenére az egyezmény bizonyítja, hogy képesek vagyunk együttműködni, és képesek vagyunk összetartozni akkor, amikor a romániai magyarok számára létfontosságú politikai kérdésről van szó” – jelentette ki a paktum aláírása után Markó Béla.
Markó tagadóan válaszolt arra a kérdésre, hogy nem jelenti-e azt, hogy a magyarság nem lesz teljes egészében képviselve az EP-választásokon, ha a jelöltlistáról hiányoznak a Magyar Polgári Párt képviselői.
„Úgy gondoljuk, szükséges volt azzal szövetkezni, amit Tőkés László képvisel, és ami sok szempontból különbözik az RMDSZ által képviselt véleménytől. Együtt azonban le tudjuk fedni a romániai magyar közösség teljes politikai szegmensét, beleértve azt a részt is, amit Magyar Polgári Pártnak nevezett kis szegmens képvisel” – mondta Markó.
(Nyugati Jelen)