Iveta Radicová tót államfőjelölt pénteken elhatárolódott azoktól a szórólapoktól, amelyek az éjjeli órákban jelentek meg a Felvidék (az MTI szerint "Dél-Szlovákia") egyes vidékein, és autonómiát ígértek a magyaroknak.
Az a több száz röplap, amely Komárom, Galánta és Somorja vidékén elsősorban a bevásárlóközpontok környékén jelent meg, hamisítvány - mondta újságíróknak Ján Füle, az ellenzéki államfőjelölt kampányfőnöke.
Bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen haladéktalanul feljelentést tesznek. Radicová kampánystábja szerint valószínűleg szervezett "lejárató akcióról" van szó.

Füle szerint rossz grafikával és a magyar szövegben helyesírási hibákat tartalmazó, amatőr módon, valószínűleg lézernyomtatón készített röplapokról van szó.
A röplapokon Radicová hivatalos kampányfényképe és az ellenzéki Szlovák Keresztény és Demokratikus Unió logója mellett a magyar szöveg azt ígéri a felvidéki magyaroknak, hogy ha Radicovára szavaznak, teljesülhet régi vágyuk, megkaphatják az autonómiát. "Ígérem, hogy fogom támogatni régi vágyaitokat és az autonómiát" - olvasható szó szerint a röplapon.
A kampányfőnök szerint autonómiát ígérni "azoknak, akik erre nem vágynak", meglehetősen értelmetlen, ennek csak azok hihetnek, akik "a fejükre estek". Merthogy: "mind a szlovákok, mind a szlovákiai magyarok ma elsősorban nyugodt életre és munkára vágynak."
"Durva provokációnak tartjuk az akciót, és elhatárolódunk a röplapoktól" - mondta az MTI tudósítójának telefonon Pavol Gmitter, Radicová szóvivője.

Ján Füle veszélyesnek minősítette a "magyar kártyával" való játékot, s leszögezte: ilyen csatát nem lehet megnyerni.
(MTI korrigálva)