A hazafiasság védelmének jelszava alatt hűségesküre köteleznének minden állampolgárt az úgynevezett Szlovákiában, a himnuszt pedig minden héten énekeltetnék az iskolákban. Nemzetközi segítségre természetesen nem számíthatunk, a "mindent megoldó" EU-nak már a nyelvtörvény ellen sem volt kifogása.


A nyelvtörvény után a felvidéki magyarság számára újabb csapást jelenthet a "hazafiasság megerősítését" célul kitűző javaslat, amely szerdán a tót parlament elé került. A törvény ötletgazdája Ján Slota, az SNS elnöke, aki azt szeretné, hogy az ország iskoláiban reggelente mindenki elénekelje a "szlovák" himnuszt, és ha minden tanteremben kifüggesztenék a műállamocska lopott címerét, zászlaját, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét. E mellett minden állampolgárnak hűséget kellene esküdnie a "Szlovák Köztársaságnak". A szövegben az is szerepelne, hogy külön tiszteletet érdemelnek az ország alkotmányos szervei, az államfő, a parlament és a kormány.
Slota vérszemet kapott
Miután a szlovák kormány szerdán nem foglalt állást a törvény ügyében, nem zárom ki, hogy a szlovák parlament elfogadja a hazafiasság megerősítéséről szóló törvényt - nyilatkozta a FigyelőNet kérdésére Hamberger Judit "Szlovákia-szakértő", a Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa. Az SNS a koalíció része, Robert Fico kormányfőnek érdekében állhat ugyan, hogy Slota akarata ne érvényesüljön minden esetben, de az SNS kéréseit szem előtt kell tartania, hiszen nem kizárt, hogy a választások után ugyanez a koalíciós felállás megismétlődik - véli a szakértő.
Jól látható, hogy a nyelvtörvény elfogadása után az SNS vérszemet kapott, mivel az uniónak lényegében nem volt kifogása a kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó aljas és ravasz törvény ellen - tette hozzá. A maga nemében és várható következményeiben ez is ugyanilyen törvény.
A törvény szerint:
- A himnuszt minden hét elején játszani kell az iskolákban;
- Tanév kezdetén minden iskola tanulója évente felesküszik egyenként vagy közösen;
- A törvénytervezet nem tartalmaz szankciókat és nem határozza meg, hogy mi történik azzal, aki a törvényt megszegi, vagy nem esküszik fel.

A nyelvtörvény célja, hogy félelmet keltsen a felvidéki magyarokban, mely félelem meggátolja, hogy anyanyelvüket bátran és természetesen használják a különféle élethelyzetekben. A nyelvtörvény már "alkalmazás" nélkül is hat, anélkül, hogy büntetést kellene kiszabni. A ma napirendre kerülő "hazafias törvény" a félelemkeltésnél is tovább megy. A felvidéki magyarok legfelsőbb szintű képviseletét akarja semmissé tenni egy olyan hűségeskü kötelezővé tételével, amelynek segítségével a magyar képviselők (és önkormányzati vezetők) büntethetőkké válnak a Magyarországgal való politikai kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás miatt - vázolja a helyzetet Hamberger Judit.
"Barátunk", az unió nem segít
A "hazafiasság megerősítését" kitűző törvényt, csakúgy, mint korábban a nyelvtörvényt, a tót antimagyarok hosszú évek óta próbálják keresztülvinni. A hasonló tartalmú, a "köztársaság védelméről" szóló törvényt nem sikerült elfogadtatni, a mostani annak finomított változata, de a lényegi elemek megmaradtak. A tolvajok folyamatosan tágítgatják a határokat, céljuk, hogy olyan törvényes közpolitikai helyzetet hozzanak létre, amelyben a felvidéki magyarság politikai és közigazgatási képviselete megakadályozható vagy legalább megfélemlíthető, és így korlátozható. Az SNS félelme, hogy a magyar állam közjogi formában megpróbálja magához vonni a felvidéki magyarokat olyan fórumokon keresztül, mint amilyen a KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma). A soviniszták szerint a tót parlamentben ülő magyar politikusok, mint "Szlovákia" állampolgárai, ilyen magyarországi politikai fórumoknak nem lehetnek a tagjai. A "hazafiasság védelméről" szóló jogszabálytervezet ezt közvetve és törvényi szinten akadályozná meg.
Az unió láthatólag már a nyelvtörvény lényegét sem értette meg (vagy inkább nem akarta megérteni - a szerk.), márpedig az SNS koalíciós partnere, a Smer olyan keretek és határok között fog mozogni, amit az Európai Szocialisták (PES) "megengednek" neki - véli Hamberger Judit. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Smer nemrég teljes jogú tagja lett az Európai Szocialisták Pártjának, akik számára Fico pártja fontos és erőt növelő partner, különösen azért, mert az uniós frakció létszáma csökkenőben van - tette hozzá.
Slota a népirtó zsidók terrorállamával és csatlósával példálózik
A szlovák nemzet először itt élt a magyar állam sírjában, majd az Osztrák-Magyar Monarchiában, majd "csehszlovakista" bakancsok alatt, végül 40-50 évet a szovjet bakancsok alatt. Egyszerűen nem volt soha lehetőségünk, hogy kifejezzük, mekkora hazafiak vagyunk - érvelt Ján Slota a törvény szükségessége mellett. Az SNS elnöke szerint ezzel reagálni tudnának a "dél-szlovákiai" eseményekre, ahol a magyar himnuszt játsszák. A részeges autótolvaj hangsúlyozta, a hűségeskü intézményét San Marinóban, Izraelben és az Egyesült Államokban is ismerik. "Talán rosszabbak vagyunk ezeknél az országoknál?" - tette fel a kérdést. Mi tudnánk válaszolni rá.
Az ellenzék nem ért egyet a tervezettel. A hazafiasság erősödését nem lehet törvényekkel kierőszakolni, azt a szívünkben kell érezni. Más módszereket kell keresni - mondta Pavol Hrusovsky, a KDH frakcióvezetője. A javaslatot marketinghúzásnak tartja, amellyel a koalíció el akarja terelni a figyelmet a belső problémáiról.
Bárdos Gyula (MKP) szerint a megegyezés mögött az áll, hogy egyik koalíciós párt sem akar "kisebb szlováknak" mutatkozni a másiknál. Az együttműködés megszakítását jelentette volna, ha ez a törvénytervezet lekerül a napirendről, ezt egyelőre egyik koalíciós párt sem akarja, mivel folytatni szeretnék eddigi üzleteléseiket - mondta az Új Szónak nyilatkozva Bárdos.
Vladimír Meciar szerint nem jelent problémát a Szlovák Nemzeti Párt által beterjesztett "hazafias" törvénytervezet, még ha tipikus, választások előtti törvénynek is tartja Slotáék javaslatát. A politikus a Markíza televízió Testre szabva című politikai vitaműsorában ugyanakkor elismerte, hogy a törvény bizonyos részei (zászlódísz és hűségeskü) ellentétesek lehetnek az alkotmánnyal. A himnusz kötelező éneklésével kapcsolatban a HZDS elnökének nem volt kifogása. "Senkinek nem árt, és egy olyan rituálé része, mely teljesen bevettnek számít más államokban."
(FigyelőNet nyomán)
Kapcsolódó: