2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Elcsatolt részek, Jó és szép :: 2010-03-16. 13:21

Bartók-emléktáblát avattak Torockón

Bartók Béla zeneszerző emlékét őrző táblát avattak az erdélyi Torockón budapesti magánszemélyek kezdeményezésére.

A Székelykő

A magyar fővárosban élő nyugdíjas, Sevcsík László az MTI-nek kedden elmondta, hogy a Zenetudományi Intézetben Bartók levelezéseinek tanulmányozása során talált rá arra az 1908 októberében Torockóról keltezett levelezőlapra, amelynek egy része olvasható a helyi unitárius templom kerítőfalára most elhelyezett emléktáblán. Azt a mondatot választották ki, amelyben Bartók így méltatta az erdélyi települést: „Az eddig megvizsgált magyar falvak közül határozottan ez van a legszebb vidéken.”

Torockó

A Szőcs Ferenc polgármester és Ferenc Gábor unitárius lelkész támogatásával elhelyezett emléktáblát a március 15-i rendezvények keretében avatták fel. Az ünnepségen a táblát leleplező Sevcsík beszédében egy másik Bartók-levélből idézett, amit a zeneszerző édesanyjának írt. Ebben a levélben Bartók azt fejtegeti, hogyan döbbent rá a népdal fontosságára. „Részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni, a magyar nemzet és a magyar haza javát.”
A Székelykő lábánál elterülő Torockót a hagyományőrző népi építészetéért és annak példás helyreállításáért 1999-ben Europa Nostra-díjjal tüntetették ki, "azóta számos külföldi, köztük magyarországi turista keresi fel" - írja az MTI. Szerintük ugyanis "külföldiek" az Erdélybe látogató csonkaországi magyarok. Pedig ha valaki külföldi a Kárpát-hazában, azok éppen Vince Mátyásék. Önszántukból.
(Képek: Wikipédia, torocko.eu)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready