Érvénytelenítené az úgynevezett Szlovákia területén a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényt Iveta Radicová leendő kormányfő - derül ki a HVG interjújából. És ez az MTI által jobbközépnek nevezett koalíció (ami már csak azért is abszurd lenne, mert asszimiláns, illetve drog- és buziimádó pártok is vannak benne), s ennek a kormánynak "magyar" a kormányfőhelyettese - akárcsak Erdélyben a másik nemzetáruló.

Összeköt a magyarellenesség

Az interjúban Iveta Radicová az új kormánykoalíció felállásáról, valamint a várható kezdeti bel- és gazdaságpolitikai lépéseikről beszél, majd kitér a tót-magyar viszonyra is.
Ez a részlet olvasható az alábbiakban.
- A magyar és a leendő szlovák kormánypártok egyaránt az Európai Néppárt tagjai, ami talán segíthet a két ország közti politikai feszültség enyhítésében. Mire számít?
I. R.: A kezdet nem volt a legszerencsésebb. A kettős állampolgárságról szóló törvény magyarországi elfogadására gondolok, amelynek során alapvető eljárási hibákat ejtettek. A két ország között van államközi szerződés, és vannak vegyesbizottságok. Egy ilyen nagy horderejű törvényt e testületek elé kellett volna terjeszteni, és megtárgyalni az érintettekkel. Sajnos ez nem történt meg, ezért ez a törvény számunkra elfogadhatatlan. A kettős állampolgárság intézménye nálunk is létezik, mint sok helyütt, önmagában ez ellen nincs kifogásunk.
- Mi lesz a folytatás?
I. R.: Ez mindkét féltől függ. Vajon kész lenne a magyar parlament módosítani a kettős állampolgársági törvényt a nemzetközi szerződések szellemében? E nélkül ugyanis nem marad számunkra más megoldás, mint hogy Szlovákia területén érvénytelennek nyilvánítjuk a törvényt, ami azonban valószínűleg nehezíti a kölcsönös megértést.
- Mi történik a Fico-kormány által a parlamenten keresztülvert ellentörvénnyel, amely megfosztja szlovák állampolgárságától azt, aki felveszi a magyart?
I. R.: Ezzel nem értettünk egyet: elutasítjuk, hogy a polgárokat büntessék. Ehelyett azt javasoltuk, hogy a nemzetközi szerződéseket sértő magyar törvényt nyilvánítsuk érvénytelennek Szlovákia területén. A Fico-féle törvényt megszüntetjük.
- Milyen terveik vannak a szintén az előző kormány idején született nyelvtörvénnyel?
I. R.: Ez is változni fog, kikerülnek belőle az értelmetlen – a tankönyvekkel, a névhasználattal, a műemlékekkel kapcsolatos – intézkedések.
(HVG - MTI nyomán)