Ilie Bolojan keddi sajtótájékoztatóján a történelmi elnevezéseket tartalmazó magyar utcanévtáblák feltevésének az ügye is szóba került. Mint ismert, három hónappal ezelőtt az Erdélyi Magyar Ifjak helyi vezetői ilyen feliratokat helyeztek ki a Kálvin utca és a Városháza/Teleki utca sarkán levő, a KREK tulajdonát képező ingatlan, valamint a várad-újvárosi református templom falára. A Polgármesteri Hivatal megbízásából az elmúlt héten a Selina cég munkásai leszerelték a táblákat, azonban szeptember 27-én Tőkés László EP-alelnök jelenlétében az EMI-sek visszahelyezték ezeket.
A polgármester törvénytelennek minősítette a fiatalok akcióját, és arra emlékeztetett: létezik a magyar nyelvű feliratok kihelyezésének módjára vonatkozó tanácsi határozat. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy az önkormányzat addig fogja leszereltetni az EMI-sek által kitett táblákat, és megbírságolni az ifjakat, amíg megunják a dolgot. Meglátásában egyébként az utcai gödrök betemetése fontosabb az utcanévtáblák kitevésénél, az EMI-sek akciója pedig "a színes hír kategóriába tartozik", "fölösleges a hullámverés". Szavait a következő cinikus kérdéssel zárta: miért nem álltak inkább elő egy épület homlokzat-felújítási programmal, azzal inkább hasznukra lehettek volna a közösségüknek?
(Erdon nyomán)
Kapcsolódó:
További kapcsolódó anyag: Amikor még 86,5%-ban magyar volt Kolozsvár, s 92%-ban Nagyvárad - a visszatérő városok népessége